Az ET emberi jogi biztosával tárgyalt a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala

Pozsony |

<p>A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának küldöttei szeptember 28-án kedden megbeszélést tartottak a kétnapos szlovákiai látogatáson tartózkodó Thomas Hammarberggel, az Európa Tanács emberi jogi biztosával.</p>

A találkozót a főbiztos kezdeményezte, Hammarberg a kisebbségi nyelvhasználattal kapcsolatban felmerülő problémák iránt érdeklődött.

A Kerekasztal részéről a megbeszélésen a szervezet szóvivője, Öllös László, valamint a jogsegélyszolgálat jogásza, Lancz Attila vettek részt.

A Kerekasztal képviselői a találkozón ismertették, miként változott meg az államnyelvtörvény, a kisebbségi nyelvhasználati törvény, valamint szót ejtettek a civil szféra elvárásairól. Hangsúlyozták, az Európa Tanács Velencei Bizottságának államnyelvtörvénnyel kapcsolatos kifogásai és ajánlásai gyakorlatilag visszhang nélkül maradtak a szlovák állami szervek részéről. Szó esett a Radičová-kormány programnyilatkozatának passzusairól is, hiszen a koalíció kötelezte magát arra, hogy az államnyelvtörvényt a „kisebbségi jogok 2006-os status quo-jának” figyelembevételével és „Szlovákia e téren tett nemzetközi vállalásainak következetes betartásával” kívánja módosítani.

A Kerekasztal résztvevői szót ejtettek a pozitív irányban tett előrelépésekről, de rámutattak arra is, hogy a módosítások összességükben véve nem jelentenek érdemi előrelépést a kisebbségi nyelvhasználat területén. A megbeszélés végén az ET-biztos kérésére a Kerekasztal képviselői beszámoltak a kettős állampolgársággal kapcsolatos problémáról és felvázolták Magyarország illetve Szlovákia jelenlegi és korábbi állampolgársági joggyakorlatát. (szmk, ú)

A találkozó után Öllös László videón összegezte a fejleményeket:

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?