Az ENSZ BT is ellenzi a kurd függetlenségi népszavazást

New York |

<p>Az ENSZ Biztonsági Tanácsa egy közleményben aggodalmát fejezte ki az iraki Kurdisztán függetlenségéről szóló népszavazás miatt, mert annak destabilizáló hatása lenne a térségre.</p>

A népszavazást szeptember 25-re írta ki az autonóm terület kormánya. A BT felhívta a figyelmet arra, hogy a népszavazást olyan időpontban tervezik, amikor még folyik a harc az Iszlám Állam terrorszervezet ellen, és amely harcban a kurdok főszerepet játszanak. Meghiúsíthatja az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy biztonságban hazatérjen több mint hárommillió menekült és elűzött ember - hangzik a New Yorkban helyi idő szerint még csütörtökön kiadott közlemény.

A tanács tagjai emellett ragaszkodnak Irak területi egységéhez és szuverenitásához. Arra szólítanak fel, hogy a szövetségi kormány és a kurd regionális kormány között felmerülő összes problémát az iraki alkotmány szellemében, tárgyalásos úton, és olyan kompromisszummal oldják meg, amelyet támogat a nemzetközi közösség.

Az ENSZ azt javasolja, hogy három éven belül kössön megállapodást Bagdad és Kurdisztán az autonóm terület jogállásáról. Maszúd Barzáni iraki kurd elnök kedden kijelentette, hogy hajlandó elhalasztani a népszavazást, ha Bagdad "elég jó ajánlattal" áll elő az erbíli kurd vezetés számára.

A török, az iraki és az iráni külügyminiszter New Yorkban megállapodott, hogy adott esetben összehangolt intézkedéseket tesznek kurd függetlenségi népszavazás ellen, és az Egyesült Államok is nyomást gyakorol, hogy álljanak el tőle.

A szomszédos Szíria északi részén élő kurdok péntektől tartanak választásokat három lépcsőben egy olyan kormányzati rendszerről, amely megszilárdítaná azt az autonóm helyzetet, amelyben 2011, a damaszkuszi rendszer elleni felkelés kezdete óta élnek. A szíriai kurd politikusok azt hangoztatják, hogy nem céljuk a függetlenség kivívása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?