Az ENSZ BT elítélte a terroristákkal folytatott olajkereskedelmet

New York |

<p>Az ENSZ Biztonsági Tanácsa arra figyelmeztette hétfőn a világ országait, hogy megsértik a szervezet által elfogadott szankciókat azzal, ha az iraki és szíriai &quot;terrorcsoportok&quot; ellenőrzése alatt álló olajmezőkön illegálisan kitermelt kőolajat vásárolnak.</p>

A tizenöt tagú testület határozottan elítélte a fegyveres csoportokkal folytatott közvetlen, illetve közvetett kereskedést. Az orosz kezdeményezésre elfogadott határozatban rámutattak, hogy az olajkereskedelem anyagi bevételt jelent a terroristák számára, ez pedig további terrortámadásokhoz vezethet. 

A tanács elnöke sajtóközleményében két csoportosulást említett név szerint: az al-Kaida terrorszervezethez kötődő, Szíriában tevékenykedő an-Nuszra Frontot, valamint az Irakban és Szíriában is jelentős területeket elfoglaló Iszlám Állam (IÁ) (korábban Iraki és Levantei Iszlám Állam) szélsőséges iszlamista csoportot. Az IÁ harcosai eddig négy kisebb olajmezőt foglaltak el Irakban, de az utóbbi időben több, a kelet-szíriai Deir ez-Zór tartományban található mező felett is átvették az ellenőrzést a rivális an-Nuszra Fronttól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?