Az energia 15 százaléka származott megújuló forrásokból

Luxembuorg |

<p>Az Európai Unióban 2013-ban felhasznált energia 15 százalékát nyerték megújuló energiaforrásokból, szemben az adatok rögzítésének kezdő évében, a 2004-ben feljegyzett 8,3 százalékkal - közölte az unió statisztikai hivatala (Eurostat) kedden.</p>

A terv szerint az unió tagállamai 2020-ban a teljes fogyasztás 20 százalékát megújuló források révén állítják elő. 2004 óta jelentősen növekedett a megújuló energiaforrások fogyasztáson belüli részesedése minden uniós tagállamban, amelyek közül tizenhárom minimum megduplázta ezt az arányt.

A megújuló forrásokból származó energia a fogyasztáson belüli arányát tekintve Svédországban volt a legnagyobb. Az 52,1 százalékos svéd arányt Lettország (37,1 százalék), Finnország (36,8 százalék) és Ausztria (32,6 százalék) közelíti meg leginkább, míg a lista végén Luxemburg áll 3,6 százalékkal, majd Málta 3,8 százalékkal, Hollandia 4,5 százalékkal, valamint Nagy-Britannia 5,1 százalékkal.

A 28 EU-tagállam közül három - Bulgária, Észtország és Svédország - érte el a számára egyénileg meghatározott 2020-as célt, míg további három - Litvánia, Románia és Olaszország - kevesebb mint 0,5 százalékpontra áll a cél teljesítésétől. A másik végletet Nagy-Britannia képviseli, amely 9,9 százalékpontos lemaradásban van. Hollandia 9,5, Franciaország 8,8, Írország pedig 8,2 százalékponttal marad el a 2020-as nemzeti céltól.

Magyarországon 2004-ben 4,4 százalékot, 2013-ban pedig 9,8 százalékot tett ki a fogyasztáson belül a megújuló forrásokból kinyert energia. A 2020-as nemzeti cél 13 százalék. Az európai energetikai stratégiában külön almutatót határoztak meg a közlekedésben használt üzemanyagok esetében: 2020-ra a megújuló energiaforrások arányának minden országban legalább 10 százalékra kellene emelkedniük a 2011-es 3,4 százalékról. Az átlag 2013-ban 5,4 százalék volt.

A 10 százalékos célt 2013-ra csak Svédország érte el, mi több, a 16,7 százalékos aránnyal jóval meghaladta azt. A következő, Finnország 9,9 százalékkal, ami azért is figyelemre méltó, mert 2011-ben és 2012-ben még csak 0,4 százalékon állt ott ez a mutató. A három sereghajtó Portugália (0,7 százalék), Spanyolország (0,4 százalék) és Észtország (0,2 százalék). Magyarországon a 2011-es 5,0 százalékos arány 2013-ra 5,3 százalékra emelkedett, aminél a 28 tagállam közül csak tíz ért el jobb eredményt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?