Az egyiptomi hadsereg ellenőrzi Port Szaídot a véres tömegverekedés után

Kairó |

<p>Az egyiptomi hadsereg ellenőrzi Port Szaídot a szerdai véres tömegverekedés után - jelentette az egyiptomi állami tévé, amely szerint a katonai egységeket a további erőszakcselekmények megakadályozására vezényelték az észak-egyiptomi kikötővárosba.</p>

Az országot ideiglenesen irányító katonai tanács vezetője, Mohamed Huszein Tantávi marsall telefonon keresztül nyilatkozva azt hangoztatta az egyik egyiptomi sportcsatornán, hogy kiderítik, kik állnak a 74 halálos áldozatot és csaknem kétszáz sebesültet követelő erőszakcselekmények mögött, nem kerülhetik el a felelősségre vonást. Közlése szerint az áldozatok kártérítésre számíthatnak az ügyek kivizsgálása után.
Tantávi kitért arra, hogy következetesen megvalósítják a hatalom civileknek való átadásának programját, s meggyőződése, hogy kudarcot vallanak az ország destabilizálására irányuló próbálkozások.
Az állami televízióban bejelentették azt is, hogy az egyiptomi kormány csütörtökön rendkívüli ülést tart a Port Szaídban történtek kapcsán. Előzőleg az egyiptomi parlament döntött úgy szerda este, hogy csütörtökön rendkívüli ülést tart.
A belügyminisztérium közlése szerint eddig 47 embert vettek őrizetbe a tragédiába torkolló verekedéssel összefüggésben, a Tatávi marsall által kezdeményezett vizsgálat keretében.
A Muzulmán Testvériség - Egyiptom legerősebb szervezete, amely a legutóbbi választásokon pártján, a Szabadság és Igazságosság Pártján keresztül a parlamenti mandátumok 47 százalékát szerezte meg - a megbuktatott Hoszni Mubarak elnök híveit tette felelőssé a tragédiáért, a kibontakozott erőszakért. Az iszlamista párt egy közleményében "előre kitervelt" akciónak minősítette a verekedés kiprovokálását, amely egyfajta üzenetként értelmezhető a régi rezsim híveitől.
Port Szaíd kikötővárosban egy labdarúgó-mérkőzést követően tört ki tömegverekedés szurkolók között, s az összecsapásokban 74-en haltak meg, köztük egy rendőr. Csaknem kétszázan megsebesültek, a hadsereg helikoptereket küldött a helyszínre, hogy kórházba szállításukban segédkezzenek. Évtizedek óta ez a legsúlyosabb sporttal kapcsolatos incidens Egyiptomban.
Az összetűzés azután tört ki, hogy a mérkőzés lefújását - a helyi csapatnak, az al-Maszrinak a tabellát vezető al-Ahlival szembeni ritka, 3-1-es győzelmét - követően a helyi klub szurkolói elözönlötték a pályát. Kövekkel, petárdákkal, üvegpalackokkal dobálták meg a rivális csapat híveit és több játékost megsebesítettek.
A tömegverekedés kitörése után nem sokkal, az áldozatokkal való együttérzés jegyében lefújták a kairói stadionban az al-Iszmailíja és a Zamalek csapatok között zajló labdarúgó mérkőzést. Az egyiptomi állami televízió felvételeinek tanúsága szerint a stadion egy részében tűz ütött ki. A stadion hangosbemondója szerint a Zamalek néhány dühös szurkolója a mérkőzés félbeszakítása miatti tiltakozásul felgyújtotta a létesítmény egy részét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?