Az Egyesült Államok sajnálatosnak tartja az orosz kivonulást a fekete-tengeri gabonaszállítási programból

ukrán gabona

Az Egyesült Államok sajnálatosnak tartja, hogy Oroszország felfüggeszti részvételét a Fekete-tengeri Gabonakezdeményezésben – közölte az amerikai külügyminisztérium hétfőn.

A közleményben azzal vádolják az orosz kormányt, hogy fegyverként használja az élelmiszerhiány okozta károkat, amelyek sebezhető emberek millióit érintik az egész világon.

Az amerikai kormányzati közlemény szerint a Fekete-tengeri Gabonakezdeményezés 2022 augusztusa óta 32 millió tonna ukrán gabona és élelmiszer exportját tette lehetővé, többi között az olyan, élelmiszer-bizonytalanság által leginkább sújtott térségekbe, mint Észak- Északkelet-Afrika, Jemen és Afganisztán.  

Az amerikai álláspont szerint az orosz fél által érvként használt állításokkal ellentétben a program kivitelezésében közreműködő ENSZ rekord mértékű élelmiszerexporthoz segítette hozzá Oroszországot.

A gabonaszállítási programról az ENSZ és Törökország közvetítésével tavaly nyáron született megállapodás, amelynek révén Oroszország hozzájárult a blokád alatt tartott fekete-tengeri ukrán kikötőkből a szállítások újraindításához, és cserében orosz mezőgazdasági és élelmiszertermékek mentesültek a nemzetközi szankciók hatálya alól.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?