Az Egyesült Államok megkezdte EBESZ-megfigyelői kivonását Kelet-Ukrajnából

ukrán válság k

Az Egyesült Államok vasárnap megkezdte az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) keretében szolgáló személyzetének kivonását az oroszbarát szakadárok kezén lévő, kelet-ukrajnai Donyeck városából egy esetleges orosz invázió veszélye miatt – jelentette a Reuters hírügynökség a helyszínen lévő újságírójára hivatkozva.

A beszámoló szerint az EBESZ ismertetőjelét viselő több páncélozott járművet lehetett látni a szervezet helyi székháza előtt vasárnap kora reggel. A járműveket bőröndökkel pakolták meg, majd elhajtottak.     

Az EBESZ egyelőre nem reagált a megkeresésekre.

A Reuters két forrásból is úgy értesült, hogy az Egyesült Államok kivonja EBESZ-megfigyelőit Ukrajnából, Nagy-Britannia pedig átirányítja sajátjait a szakadárok uralma alatt álló térségekből az ukrán kormány kezén lévő régiókba.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a Reutersnek nyilatkozva elmondta: Kijev abban érdekelt, hogy az EBESZ különleges megfigyelő missziója teljes kapacitással működjön, ugyanakkor nem kommentálta „az EBESZ-re tartozó ügyeket”.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő bírálta az amerikai lépést, mondván, az EBESZ missziója a Washington által szított „katonai pszichózis” hatása alá került. Közleményében felszólította az EBESZ vezetését, hogy vegye elejét az ukrajnai misszió manipulálására irányuló próbálkozásoknak, mivel „a megfigyelési tevékenységre most van a leginkább szükség”.

Egy diplomáciai forrás szerint a dán EBESZ-megfigyelők is elhagyták Donyecket. A Reuters nem tudta megállapítani, hogy elhagyták-e Ukrajnát, vagy az ukrán kormányerők felügyelte térségekbe mentek. Eddig 21 EBESZ-megfigyelő hagyta el a felkelők uralma alatt lévő várost, és további harminc tervez így tenni.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet különleges megfigyelő missziója a Krím-félsziget Oroszország általi 2014-es elcsatolása nyomán a kijevi kormányerők és az Moszkva-barát szakadárok között Kelet-Ukrajnában folyó harcok kitörése óta működik a régióban. Az EBESZ honlapja szerint az Ukrajnában állomásozó 680 megfigyelőből 515-en az ország keleti felében tevékenykednek.

Washington és szövetségesei a kiújult feszültségek közepette felszólították állampolgáraikat, hogy haladéktalanul hagyják el Ukrajnát.

A Nyugat azzal vádolja Oroszországot, hogy több mint százezer katonát vonultatott fel az ukrán határon invázióra készülve. Moszkva tagadja, hogy meg akarná támadni nyugati szomszédját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?