Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) vizsgálatot indít az ukrajnai gyerekek kényszeráttelepítésével kapcsolatban a megszállt ukrajnai térségekből Oroszországba – közölte csütörtökön este az osztrák külügyminisztérium.
Az EBESZ vizsgálatot indít ukrajnai gyerekek kényszeráttelepítésének ügyében
A tájékoztatás szerint az EBESZ 45 tagállama aktiválta az úgynevezett moszkvai mechanizmust, amely független szakértői testület létrehozását irányozza elő a jogsértésekkel kapcsolatos értesülések kivizsgálására, illetve az érintett tagállamok támogatására.
„Ausztria határozottan elítéli a gyermekek törvénybe ütköző elhurcolását” – írta Twitter-oldalán az osztrák diplomáciai tárca. „Oroszország – úgy tűnik – nem ismer határokat neoimperialista hatalmi törekvéseiben: a bucsai barbár háborús bűncselekményektől az áldatlan nukleáris kardcsörtetésen, az energia és éhezés fegyverként való cinikus alkalmazásán át az ukrán társadalom legkiszolgáltatottabb tagjainak, a gyermekek elhurcolásáig” – írta Alexander Schallenberg külügyminiszter.
„Vlagyimir Putyin orosz elnök és csatlósai elfogadhatatlan, nemzetközi jogba ütköző agressziós háborút folytatnak. Megvetendő bűntetteket követnek el” – hangoztatta Schallenberg. Hozzátette: Ausztria az orosz agresszió első napjától fogva Ukrajna oldalán áll.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.