Az EBESZ Szlovjanszkban tárgyalt

Szlovjanszk |

<p>Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egyik vezető képviselője Ukrajnában találkozott a szlovjanszki oroszbarát önkéntesek parancsnokával hétfőn, és a csütörtöki genfi megállapodás végrehajtásáról tárgyalt vele.</p>

Mark Etherington a kelet-ukrajnai városban tudósítóknak elmondta, hogy két órán át tárgyalt Vjacseszlav Ponomarjov önjelölt polgármesterrel. Megkérdezte, hogy Ponomarjov és csoportja teljesíti-e Ukrajna és Oroszország megállapodását, és tudatta, hogy a középületeket elfoglaló aktivistákat le kell szerelni és ki kell üríteniük az épületeket. A szeparatista vezető válaszát nem árulta el a diplomata.

    Szó volt a Szlovjanszkban letartóztatott emberekről, többek között a volt polgármesterről, a roma kisebbség bántalmazásáról érkezett jelentésekről és a vasárnapi fegyveres incidensről, amelyben három ember meghalt egy útellenőrző pontnál - mondta Etherington részletek ismertetése nélkül.

    Az EBESZ eddig mintegy száz megfigyelőt és közvetítőt küldött Ukrajnába, és ez a szám várhatóan nőni fog. A szervezet szóvivője elmondta, hogy a közvetítők felkeresik a szeparatisták által elfoglalt középületeket, bemutatják a csütörtöki genfi megállapodás másolatát, és elmagyarázzák azt a bent lévőknek.

    A tapasztalatok vegyesek, a reakciók változatosak. Donyeckben és Szlovjanszkban keményedett a magatartás, más helyeken készségesebbek a csoportok. A közvetítők a kisebb településeken több tárgyalási szándékkal találkoznak - mondta Michael Bociurkiw.

    Az EBESZ-missziót vezető Ertugrul Apakan elmondta, hogy csak hétfőn sikerült Szlovjanszk térségébe küldeniük egy 10-12 fős csoportot, amely vasárnap még visszafordult biztonsági okokból. Szerinte néhány elfoglalt középületet már kiürítettek a szeparatisták.

    A keményebb szeparatisták a brit hírügynökségnek azt mondták, hogy nem teszik le a fegyvert, csak ha előbb leszerelik a nyugat-ukrajnai Jobboldali Szektort.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?