<p>Meghiúsult a Délvidék első Trianon-emlékművének avatása vasárnap Adán, a római katolikus temető kápolnája mellett emelt emlékmű talapzatát ugyanis ismeretlenek az ünnepség előtt elbontották.</p>
Az avatás előtt ellopták a Trianon-emlékművet
Rusai József, a Magyar Remény Mozgalom (MRM) adai községi szervezetének elnöke a helyszínen újságíróknak elmondta, az avatás előtt, vasárnap kora délután szembesültek azzal, hogy ismeretlenek szombaton délután vagy vasárnap reggel elvitték a magánadományokból, egyházi területen állított emlékmű talapzatát. Az elnök hozzátette, szeretnék az emlékművet a közeljövőben a tervezett helyén fölállítani. László Bálint, az MRM elnöke közölte, a párt az emlékmű állításáról megállapodott a katolikus egyházzal, és az avatási ünnepséget is bejelentette a rendőrségnél, és az tudomásul vette. Az adai plébános azonban a helyi építésügyi hatóságtól kapott egy határozatot, amely egynapos határidővel elrendeli az emlékmű bontását. Ezt a lépést a település magyar nemzetiségű polgármestere kezdeményezte hivatalból. A dokumentum szerint bár tizenöt napon belül lehetőség van fellebbezésre, ez a végrehajtásra nincs halasztó hatállyal. Mivel a magántulajdonból emelt emlékmű magánterületről tűnt el, a párt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz - mondta László Bálint. Szávay István magyar országgyűlési képviselő, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének elnöke hangsúlyozta, az emlékmű egyszerre mementója annak a tragédiának, amely a nemzettel 1920-ban történt, ugyanakkor jelképezi azt is, hogy ennek ellenére megmaradt az itteni magyarság, összetart, van hite és jövője is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.