Az amerikai–kínai konfliktus megelőzéséről is tárgyalt az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és a kínai külügyminiszter

Az amerikai–kínai konfliktus megelőzéséről is tárgyalt az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és a kínai külügyminiszter

Az Egyesült Államok és Kína közötti kapcsolatokról, és a nézeteltérésekről is tárgyalt Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója és Wang Yi, kínai külügyminiszter, a Kínai Kommunista Párt központi külügyi bizottságának igazgatója szombaton Bangkokban.

A Fehér Ház találkozóról kiadott közleménye szerint a megbeszélés része annak az erőfeszítésnek, hogy nyitva tartsák az amerikai-kínai kommunikáció csatornáit és felelősségteljesen közelítsenek a két nagyhatalom közötti versenyhez.

A nemzetbiztonsági tanácsadó és a külügyminiszter megbeszélése gyakorlati folytatása volt a két ország elnöke, Joe Biden és Hszi Csin-ping tavaly novemberi csúcstalálkozójának.

Jake Sullivan a találkozón azt hangoztatta, hogy habár az Egyesült Államok és Kína versenytársak, de a két országnak meg kell előznie azt, hogy a verseny konfliktussá vagy konfrontációvá alakuljon át. A tárgyalópartnerek megállapították, hogy előrelépés történt az amerikai-kínai közvetlen katonai párbeszéd újraindulásában, és megvitatták egy a mesterséges intelligenciáról szóló amerikai-kínai párbeszéd felé vezető lépéseket.

A tárgyaláson többi között szóba került az ukrajnai háború, a Közel-Kelet, Észak-Korea, valamint a Dél-Kínai tengeren kialakult feszültség – olvasható az amerikai közleményben, ami szerint Jake Sullivan kiemelte a béke és stabilitás fenntartásának fontosságát a Tajvani-szorosban.

Az Egyesült Államokban komoly politikai vita zajlik a Kínával fenntartott kapcsolatokról, a republikánusok határozottabb fellépést követelnek Joe Biden adminisztrációjától Kína nemzetközi és az Egyesült Államokra vonatkozó törekvéseivel szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?