Az al-Kaida vezetője Szaúd-Arábia elleni támadásokra szólított fel

Dubai |

<p>Szaúd-Arábia elleni támadásokra szólította fel híveit az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetője, bosszúból mintegy negyven dzsihadista szaúdi kivégzéséért.</p>

Az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központ csütörtöki tájékoztatása szerint Ajman az-Zavahíri az internetre feltett hétperces hangüzenetében részvétét fejezte ki a kivégzett "szent harcosok" hozzátartozóinak.

Egyúttal arra szólította fel híveit, hogy amikor csak alkalmuk nyílik rá, intézzenek támadásokat a szaúdi uralkodócsalád érdekeltségei ellen. Zavahíri szerint a "romlott" szaúdi rezsim meghamisítja a vallásukat. A szaúdiakat arra kérte, hogy szabaduljanak meg tőle.
    
Al-Kaida arab-félszigeti (AQAP) és észak-afrikai (AQIM) szárnya hétfőn közös közleményében fenyegette meg bosszúval Rijádot a kivégzett dzsihadisták miatt.
    
A szaúdi hatóságok január 2-án bejelentették, hogy kivégeztek terrorizmus vádjával elítélt 47 személyt, köztük 45 szaúdit. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint a kivégzettek zömének köze volt az al-Kaida terrorszervezet által 2003 és 2006 között Szaúd-Arábiában elkövetett merényletekhez. Ugyanaznap kivégezték Nimr al-Nimr síita főpapot, Rijád egyik legkeményebb bírálóját is, ami hatalmas felháborodást keltett a síita Iránban. Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét még aznap tüntetők támadták meg és feldúlták. Válaszul Rijád és több szövetségese megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?