Az aktivisták tiltakoznak, Zeman meghosszabbíttataná a prágai érsek kinevezését

Dominik Duka
Prága |

Milos Zeman cseh államfő felkéri Ferenc pápát, hosszabbítsa meg Dominik Duka bíboros prágai érseki kinevezését.
 

Dominik Duka április végén tölti be 75. életévét, s a hatályos szabályok szerint ekkor a katolikus egyház minden püspökének be kell nyújtania lemondását a pápának.    

A cseh köztársasági elnök csütörtökön késő este a Barrandov kereskedelmi televízióban közvetített interjúban azt mondta: Duka bíborost a cseh társadalom egyik fontos személyiségének és jó hazafinak tartja. Bírálóit, akik levélben fordultak Ferenc pápához, hogy ne hosszabbítsa meg a prágai érsek megbízatását, Zeman elítélte.    

A katolikus aktivisták levelét az elnök "feljelentésnek" minősítette.

"Úgy döntöttem, bár a katolikus egyház ügyeibe elvi szempontból nem avatkozom bele, hogy mint cseh köztársasági elnök, a szentatyához fordulok azzal a kéréssel, hogy hosszabbítsa meg Duka bíboros mandátumát"

- jelentette ki Zeman a televízióban.    

Milos Zeman azt mondta: évek óta ismeri Dukát és örülne, ha a katolikus egyháznak több ilyen jelentős személyisége lenne. "Dominik Duka hazafi" - szögezte le az elnök, s hozzátette: ez olyan tulajdonság, amely a magas tisztséget viselő cseh papokra nem igazán jellemző. Méltatta Duka ellenzéki tevékenységét is a volt szocialista rendszerben. "Szeretném tudni, hogy mai bírálói közül kinek volt bátorsága nehéz időkben vállalni a politikai fogoly szerepét" - jegyezte meg Zeman.     

Kapcsolódó cikkünk

Cseh katolikus aktivisták egy csoportja a közelmúltban nacionalizmussal és a szélsőjobboldal támogatásával vádolta meg Dukát, a cseh katolikus egyház fejét. Az ügyben levelet írtak Ferenc pápának, amelyet szerdán hoztak nyilvánosságra Prágában. Szerintük Dominik Duka inkább a hatalommal, semmint a katolikus egyház ügyeivel foglalkozik.    

"A püspök közeledése a nacionalizmushoz és a szélsőjobboldalhoz nemcsak abban látszik, hogy kritikátlanul támogatja Milos Zeman iszlámellenes államfőt, hanem abban is, hogy 2017 szeptemberében a Szent Vencel napján megtartott búcsúban egyértelműen elutasította a szolidaritást a menekültekkel, majd később grutulált Tomio Okamurának, a fasizálódó Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) párt elnökének a parlamentbe jutáshoz" - olvasható a levélben.    

Válaszul a bírálatokra, néhány kereszténydemokrata politikus és aktivista ugyanakkor az interneten aláírásgyűjtést indított Dominik Duka védelmében. A prágai érsek és a cseh katolikus egyház feje érdekében a Václav Klaus Intézet is hallatta hangját szerdán.

A prágai érsek elődje, Miloslav Vlk bíboros hasonló indítékú lemondását 2007-ben a pápa nem fogadta el, és megbízatását két évvel meghosszabbította.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?