Autóba rejtett pokolgép robbant a szomáliai elnöki palota előtt

Mogadishu |

<p>Autóba rejtett pokolgép megölt öt katonát kedden a szomáliai elnöki palota előtt - közölte a rendőrség. A merénylet elkövetőjeként a kelet-afrikai ország egy részét uraló al-Shabaab iszlamista milícia jelentkezett.</p>

A robbanásban súlyosan megrongálódott két közeli szállodaépület is - tette hozzá a mogadishui rendőrség.

A Reuters brit hírügynökség az eset szem- és fültanúira hivatkozva arról számolt be, hogy a robbanás után lövések voltak hallhatók a helyszínen, és egy autó roncsait látták, valamint vérfoltokat a földön.Egy rendőrparancsnok szerint öngyilkos merénylet történt. Egy másik rendőrparancsnok pedig elmondta, hogy egy katonai ellenőrzőpontnál következett be a robbanás, és az áldozatok száma több is lehet a most ismert ötnél. Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő al-Shabaab rádiója közölte, hogy ők állnak a merénylet mögött, egy emberük robbantotta fel magát a fővárosban, Mogadishuban található elnöki palota előtt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?