Ausztriára választások várnak

Bécs. Folytatódik a koalíciós válság Ausztriában, Christian Kern osztrák kancellár arra utalt, hogy Ausztriában még idén előrehozott választások lesznek.

Bécs. Folytatódik a koalíciós válság Ausztriában, Christian Kern osztrák kancellár arra utalt, hogy Ausztriában még idén előrehozott választások lesznek. Vasárnap az új választásokat szorgalmazó Sebastian Kurz külügymi-nisztert választotta a kisebbik koalíciós partner Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetése a konzervatív párt új elnökének.

Christian Kern kancellár az osztrák televízióban (ORF) nyilatkozva elmondta: tovább kívánja kormányozni az országot, hogy az utolsó hónapokban még megvalósítsa a kormányprogramot. Ugyanakkor kijelentette, hogy a kisebbségi kormányzást nem tekinti életképes opciónak. A kancellár szerint a két kormánykoalíciós párt között vége az együttműködésnek. „Nem szabad úgy tenni, mintha ezt nem akarnánk tudomásul venni” – jelentette ki, utalva pártja és a kisebbik koalíciós erő, a konzervatív néppárt (ÖVP) közötti kapcsolatra. „Ausztriát nem fogom a káoszba taszítani” – válaszolta arra a kérdésre, hogy a néppárti miniszterek elbocsátását kéri-e az államfőtől. „Következetesen dolgozzuk végig a nyarat, azután foglalkozzanak a választási kampánnyal” – fogalmazott.

Reinhold Mitterlehner osztrák alkancellár, a kisebbik kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, tudományos, kutatási és gazdasági ügyekért felelős miniszter múlt szerdán bejelentette, hogy lemond minden tisztségéről. Vasárnap a kisebbik koalíciós partner, a konzervatív ÖVP elnöksége megválasztotta új elnökét a lemondott Reinhold Mitterlehner helyébe. A mindössze 31 éves Sebastian Kurz külügyminiszter mellett a pártvezetés egyhangúlag döntött, egyúttal határoztak a párt megújulásáról is. Az ÖVP vezetése ezáltal támogatta a Kurz által bemutatott feltételeket, amelyekkel vállalta a pártvezetői tisztséget. Ezek között szerepel, hogy a pártelnök hatáskörébe tartozzanak a személyi döntések, önállóan állíthassa össze pártja szövetségi választási listáját, önállóan választhassa meg a jövendő pártfőtitkár személyét, valamint kormányzati csapatát, nem pedig a pártelnökség határozata alapján, ahogyan ez eddig történt. Ezen felül szabad kezet kért bármilyen összetételű koalíciós tárgyalásokhoz, és a párt tartalmi vezetését is magának követelte. Az ülésen megállapodtak arról is, hogy a következő választáson Sebastian Kurz listája – az új néppárt (Liste Sebastian Kurz – die neue Volkspartei) néven indulnak. A Der Standard lap szerint Kurz mindent egy lapra tett fel, s ha kísérlete meghiúsul, vége a politikai karrierjének, és az ÖVP is „megtörik” hosszú időre.

Kurz tegnap találkozott Christian Kern kancellárral, azt javasolva, hogy hozzák előre a parlamenti választás időpontját. Kurz tervei szerint az előrehozott választásokat 2018 ősze helyett idén kora ősszel rendezhetnék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?