Ausztrália katonai repülőgépet és katonákat küld Németországba

Anthony Albanese

Ausztrália Németországban állomásoztatott katonai repülőgéppel és egy legfeljebb százfős katonai és civil kontingenssel veszi ki részét Ukrajna katonai és humanitárius szállítmányokkal való ellátásából – jelentette be hétfőn Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök Berlinben német hivatali partnerével, Olaf Scholz-cal tartott megbeszélését követően.

Az E-7A Wedgetail (egy átalakított Boeing 737) légtérellenőrző repülőgép feladata lesz egyebek között felügyelni az Ukrajnának szánt segélyek multinacionális logisztikai csomópontjait. Az elkövetkezendő hat hónapban Németországban állomásoztatott, 7040 kilométer hatótávolságú gép az európai légtérben fog járőrözni.

Albanese hangsúlyozta, mindez mutatja, hogy „Ausztrália a szabályokon alapuló nemzetközi rend fenntartásáért száll síkra”. Úgy fogalmazott, hogy jelentős hozzájárulásról van szó, és megköszönte Németországnak, hogy fogadja az ausztrál kontingenst.

Scholz jó és figyelemreméltó lépésnek nevezte Canberra döntését. Hozzátette, hogy ez a jelentős ausztrál támogatás nagyon fontos Ukrajnának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?