<p>Bagdad/Canberra. Az iraki kormányerők hadművelet indítottak, hogy visszafoglalják a nyugati el-Anbár tartományt az Iszlám Állam dzsihádista szervezettől. Két gyermekét hátrahagyva Szíriába utazott egy ausztrál nő, hogy a dzsihádista szervezet oldalán harcoljon – jelentette az ausztrál média.</p>
Ausztrál anya a szélsőségesek sorában
MTI-ÖSSZEFOGLALÓ
Az iraki kormányerők hadművelet kezdtek el-Anbár tartomány visszafoglalása érdekében – jelentette be tegnap Ahmed al-Asszadi, a hadműveletben részt vevő síita milíciák szóvivője. Az iraki tévé által is közvetített sajtótájékoztatón a szóvivő közölte, a kormányerők már három oldalról körülvették a tartomány székhelyét, Ramádit. Hozzátette, hogy az offenzívában újfajta fegyvereket vetnek be, amelyek „meg fogják lepni az ellenséget”. A szóvivő nem részletezte, hogy milyen fegyverekről van szó, de hozzátette, hogy a hadműveletnek a „Szolgálatodban, Husszein” fedőnevet adták, a hetedik században megölt imám, Mohamed próféta unokájának tiszteletére. A síiták által tisztelt imám nevének említése várhatóan fel fogja bőszíteni a szunnitákat. Az iszlamisták a tavalyi év elején vonták ellenőrzésük alá az el-Anbár tartomány nagy részét, és bő egy hete elfoglalták Ramádit is, nagy mennyiségű fegyvert zsákmányolva. A város eleste az iraki erők számára az utóbbi egy év legnagyobb veresége volt, és árnyékot vetett az USA vezette terrorellenes koalíció tevékenységére. Ash Carter amerikai védelmi miniszter bírálta emiatt az iraki erőket, azt mondta, hogy a kormányerők létszámfölényben voltak ugyan, de hiányzott belőlük a harci kedv. A síita milíciák és törzsi egységek által támogatott hadsereg szombaton indított ellentámadást Ramádinál. Az Egyesült Államok támogatásáról biztosította Haider al-Abádi iraki kormányfőt az Iszlám Állam (IÁ) elleni harcban. Joe Biden amerikai alelnök azt követően beszélt Abádival, hogy Ash Carter amerikai védelmi miniszter vasárnap a CNN televíziónak kijelentette: iraki erőkből „hiányzik a harci kedv”, amire erős bizonyíték az IÁ Ramádi városnál aratott harci sikere.
Két gyermekét hátrahagyva Szíriába utazott egy ausztrál nő, hogy az IÁ dzsihádista szervezet oldalán harcoljon – jelentette egy ausztrál napilap. A 26 éves Jasmina Milovanov május elején távozott sydney-i otthonából, és azóta nem tért vissza – olvasható a Sydney Daily Telegraphban. Az újság idézte az iszlámra áttért nő volt férjét, aki azt mondta, Jasmina SMS-ben tudatta vele, hogy Szíriában van. Az Irakból és Szíriából jelentős területeket kihasító Iszlám Államhoz már több mint száz ausztráliai csatlakozott, közülük mintegy 30-an életüket vesztették a harcokban. Tony Abbott ausztrál kormányfő tegnap bejelentette, heteken belül elfogadnak egy olyan törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a kormány megvonja az ausztrál állampolgárságot azoktól a kettős állampolgároktól, akiket terrorizmussal gyanúsítanak, még akkor is, ha nem ítélték el őket konkrét bűncselekmény miatt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.