Áttelepül az al-Kaida

London. Afganisztánból Libanonba próbálja meg áttenni működési központját az al-Kaida terrorszervezet.

London. Afganisztánból Libanonba próbálja meg áttenni működési központját az al-Kaida terrorszervezet. A The Times tegnap hírszerzési és diplomáciai értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy Szalha Hadzsir, az al-Kaida egyik magas rangú jemeni származású vezetője két héttel ezelőtt Libanonba érkezett, és Bejrútban találkozott az iráni támogatást élvező Hezbollah szélsőséges csoport vezetőivel. Hadzsir felkereste a szidoni központú radikális szunnita iszlám csoport, az Uszbat al-Anszar vezetőit is, akiket szoros kapcsolatok fűznek az al-Kaidához. A csoport számos, korábban Afganisztánban harcolt tagjáról tudni vélik, hogy a tálib rezsim összeomlása után visszatértek Libanonba. Brit diplomáciai források emlékeztettek arra, hogy bár a Hezbollah és az al-Kaida az iszlám két különböző szárnyához tartozik – előbbi a síita, az utóbbi pedig a szunnita ágat képviseli –, jelentős bizonyítékok vannak arra, hogy a két csoport között együttműködés jött létre már a kilencvenes évek elején. Bin Ladenről feltételezik, hogy egykoron maga is találkozott a Hezbollah vezetőivel, és a Hezbollah robbanóanyaggal látta el az al-Kaidát, és segítette tagjai kiképzését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?