Atomultimátum Észak-Koreának

Washington. Az USA ultimátummal felérő nyílt katonai fenyegetést intézett Észak-Koreához, amelyet George Bush amerikai elnök korábban – Iránnal és Irakkal együtt – a Gonosz tengelyéhez sorolt.

Washington. Az USA ultimátummal felérő nyílt katonai fenyegetést intézett Észak-Koreához, amelyet George Bush amerikai elnök korábban – Iránnal és Irakkal együtt – a Gonosz tengelyéhez sorolt. „Phenjan makacssága arra késztetheti az Egyesült Államokat, hogy felülvizsgálja eddigi álláspontját, amely szerint békés, tárgyalásos megoldást kell találni az észak-koreai atomfegyverprogram miatt kialakult nemzetközi válságra” – közölte John Bolton amerikai külügyi államtitkár.

Bolton az NHK japán televíziónak kifejtette: az észak-koreai kommunista rezsim a békés rendezést célzó amerikai politika megváltoztatását idézheti elő azzal, hogy nem hajlandó tárgyalni illegális urándúsítási programjáról. A Bolton-nyilatkozat egy héttel előzte meg az atomválság rendezését célzó hatoldalú tárgyalások második, jövő héten kezdődő fordulóját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?