Átfogó támadás a tálibok ellen a Tirah-völgyben

Iszlámábád |

<p>A pakisztáni hadsereg átfogó támadást indított a tálib felkelők egyik utolsó helyi fellegvárának számító Tirah-völgy ellen - közölte a hadvezetés.</p>

Az afganisztáni határnál húzódó, bevehetetlennek tartott völgyben meglehetősen tevékenyek az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal együttműködő szélsőséges csoportok.

A hadsereg decemberben indított szárazföldi és légi hadjáratot a tálibok és a velük szövetséges Laskar-i-Iszlám nevű lázadószervezet fegyveresei ellen Haiber tartományban és Dél-Vazirisztán körzetben, miután iszlamista fegyveresek 154 embert – közöttük 133 iskolást – mészároltak le a pakisztáni Pesavarban.

A biztonsági erők a Khyber törzsi térségben fekvő Tirah-völgy bevételére indított művelet március végi kezdete óta állítólag mintegy 230 iszlamista felkelővel végeztek. A tálibok szóvivője ugyanakkor tagadta a hadsereg harci sikerereit, és arról számolt be, hogy harminc katonát öltek meg. Az AFP francia hírügynökség azonban egyik értesülést sem tudta független forrásból megerősíteni, a körzetbe ugyanis nem engednek be újságírókat.

Ha sikerül elfoglalni a völgyet, akkor az lesz az első alkalom a történelem során, hogy a központi kormánynak sikerül kiterjesztenie a hatalmát a hagyományosan haramiák és lázadók uralta térség felett. "Ez a Laskar-i-Iszlám és a tálibok utolsó menedéke. A harc a túlélésükről szól" - mondták nevük elhallgatását katonai illetékesek. Titkosszolgálati értesülések szerint Fazlulla molla, a pakisztáni tálibok vezetője is a Tirah-völgyben rejtőzködik.

A pakisztáni tálibok és szövetségeseik több mint egy évtizede vívnak fegyveres harcot Iszlámábád ellen, és céljuk iszlám törvényeken alapuló uralom bevezetése. A tálibok támadásaiban több tízezer pakisztáni vesztette életét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?