Árvíz - Vésztározó elárasztását tervezik Mosonmagyaróvárnál

Mosonmagyaróvár |

<p>Mosonmagyaróvár biztonsága érdekében felkészülnek a város fölötti vésztározó szombat délutáni megnyitására, mivel a Lajta intenzív áradása miatt a 260 centiméteres szombat reggeli vízszint már 40 centiméterrel meghaladta a harmadfokú készültség szintjét - közölte a központi védelemvezető a Győr-Moson-Sopron megyei védelmi bizottság szombati ülése után.</p>

Janák Emil elmondta: a három vésztározó valójában mezőgazdasági terület az országhatár és Mosonmagyaróvár között. Közülük egyet szándékoznak megnyitni. Az érintett 283 hektár hárommillió köbméter víz befogadására alkalmas. A vésztározó elárasztására azért van szükség, mert Mosonmagyaróvárnál vannak olyan folyószakaszok, amelyek töltéssel nem védettek. Az árhullám ezeken a szakaszokon veszélyezteti a belvárost. A beavatkozás a lakott terület védelmét szolgálja - indokolta a tervezett intézkedést.
    A Lajta tetőzését vasárnapra várják 300 centiméter körüli vízállással. A folyó városi szakaszán néhány helyen megkezdik a homokzsákokkal történő védekezést is szombat délután - tette hozzá a központi védelemvezető.
    Janák Emil kitért arra is, hogy vésztározó megnyitása minden esetben vízügyi miniszteri döntést igényel, mivel az ott gazdálkodók kártalanításáról gondoskodni kell. A miniszteri hozzájárulást megkapták, miután a megyei védelmi bizottság egyetértett a szakemberek kezdeményezésével - tette hozzá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?