Andrzej Duda: Kijevnek is érdekében áll a lengyel–ukrán történelmi viták tisztázása

Andrzej Duda

Kijevnek is érdekében áll a lengyel–ukrán megegyezés a két ország között fennálló vitás, a történelmet is érintő kérdésekben – jelentette ki Andrzej Duda lengyel elnök a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak New Yorkban nyilatkozva.

Az ENSZ közgyűlésének csúcsszintű vitájában részt vevő Andrzej Duda a lengyel–ukrán kapcsolatokra, ezen belül az 1943–1945 között az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) által elkövetett volhíniai mészárlásra vonatkozó kérdésre elmondta: az előző, a Jog és Igazságosság vezette lengyel kormány idején arra törekedett, hogy „lehetőleg ne teremtsen feszültségi pontokat” Varsó és Kijev között. 

Hozzátette: jelenleg a lengyel külpolitikát közvetlenül a kormány és Radoslaw Sikorski külügyminiszter irányítja, nagyrészt „ők viselik a felelősséget a lengyel–ukrán kapcsolatokért”. 

Andrzej Duda aláhúzta: „a megegyezés elérése minden nehéz kérdésben, beleértve a történelmi kérdéseket is”, Ukrajna érdekében is áll. 

Úgy ítélte meg: az ukránok „nagyon sok problémával küzdenek, amelyek saját második világháborús múltjukat érintik”. „Ez nemcsak a volhíniai mészárlás kérdése” – folytatta, és hozzáfűzte: „ez az SS-alakulatok kérdése is, amelyekben az ukránok szolgáltak”, valamint annak a kérdése is, hogy „az akkori ukrán hatóságok, Sztepan Bandera és mások (...) a náci birodalom hatóságaival és magával Adolf Hitlerrel is együttműködtek”. Végezetül „ez az akkori ukrán-zsidó kapcsolatok és a holokausztban való részvétel kérdése is” – sorolta a lengyel elnök. 

A Polsat News műsorvezetője arról is kérdezte Andrzej Dudát, hogy Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter augusztus végén kijelentette: a volhíniai mészárlás mintegy százezer lengyel áldozatának tisztes újratemetése és a róluk való méltó megemlékezés nélkül Ukrajna nem léphet be az Európai Unióba (EU). 

Az, hogy Ukrajna ne legyen az EU-tagja, „egyik oka volt annak, hogy (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) az ukrajnai agresszióról döntött” – válaszolt Duda. Aki Ukrajna EU-csatlakozásának akadályozásáról beszél, az „felvállalja Vlagyimir Putyin politikáját” – jelentette ki. Hozzáfűzte: nem tudja, hogy ezt akarja-e a jelenlegi lengyel kormány. 

A szóban forgó történelmi kérdések az ukránok számára is nehezek, hiszen „éveken át elhallgatták őket”, a Szovjetunióban „nem beszéltek a volhíniai mészárlásról” – állapította meg a lengyel elnök.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?