Andrej Babiš szerint az ANO eredménye siker és nagy elégtétel

Andrej Babiš

Nagy sikernek minősítette Andrej Babiš volt kormányfő mozgalmának, az Elégedetlen Polgárok Akciójának (ANO) az európai parlamenti választáson elért eredményét.

„Nagyon örülünk, az eredmény nagy elégtétel, mert keményen megdolgoztunk érte” – jelentette ki Andrej Babis a választási eredmény kihirdetése után. A politikus szerint a mozgalom egyelőre nem döntött arról, hogy az Európai Parlament melyik frakciójában fog tevékenykedni.

Petr Fiala miniszterelnök szerint a Spolu koalíció hat mandátuma „szolid eredmény”, és jó alapot szolgáltat ahhoz, hogy a következő választást a koalíció megnyerje.

„Jó eredményt értünk el. A hat mandátumtól nem vagyunk lelkesek, de csalódottak sem. Ez volt a minimális kitűzött célunk. Az eredmény számunkra ezért elsősorban motivációt jelent, hogy még jobban dolgozzunk” – mondta Petr Fiala újságíróknak. A kormányfő nagyra értékelte, hogy az idei választási részvétel magasabb volt, mint öt éve. „Úgy tűnik, hogy az emberek kezdik megérteni az Európai Unió fontosságát” – jegyezte meg.

Mindössze egyetlen képviselői hely megszerzése a Cseh Kalózpárt számára nagy csalódás – nyilatkozta Peter Bartoš pártelnök az eredményhirdetés utáni sajtóértekezleten. Azt mondta, hogy a kalózok három mandátumra számítottak.

Filip Turek, az eddig a nagypolitikán kívül álló Motoristé-Prísaha koalíció választási listájának vezetője elégedett a két európai mandátum megszerzésével. Kijelentette, hogy az eredmény megfelel a koalíció várakozásainak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?