Amerikai importvámok - A kínai és az amerikai fél sem számolt be konkrét előrelépésről

amerikai importvámok
Peking |

A kínai kormány értékelése szerint a Pekingben tartott kétoldalú tárgyalások "megvetették az alapját" egy kínai-amerikai kereskedelmi megállapodásnak, de konkrét előrelépésről egyik érintett fél sem adott számot a szerdán zárult háromnapos egyeztetések után.

 

A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölte, hogy az amerikai és a kínai delegáció "elmélyült és részletes véleménycserét folytatott a közös érdeklődésre számot tartó kereskedelmi és strukturális kérdésekről. Ez pedig "megvetette az alapját egy megállapodásnak" e kérdések körében.

Az amerikai küldöttség szerdán kiadott közleményében részletek ismertetése nélkül csak azokat a tárgyalási pontokat sorolta fel, amelyekről december elején Donald Trump amerikai és Hszi csin-ping kínai elnök is említést tett.

A világ két legnagyobb gazdaságának képviselői először ültek tárgyalóasztalhoz azóta, hogy Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök december elején Buenos Airesben személyes találkozójukon március végéig, 90 napra kereskedelmi "tűzszünetet" kötött, esélyt adva a hónapok óta dúló vámháború lezárásának.

A Jeffrey Gerrish, az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselőjének helyettese által vezetett amerikai küldöttségben a mezőgazdasági, a kereskedelmi, az energetikai és a pénzügyminisztérium magas rangú vezetői is helyet kaptak.

Trump elnök arra akarja rávenni Kínát, hogy csökkentse a kétoldalú kereskedelmi forgalomban kialakult hatalmas többletét, változtasson kereskedelempolitikáján, hagyjon fel a technológiai transzferek kikényszerítésével és a csúcstechnológiai vállalatok állami támogatásával, tartsa tiszteletben a szerzői jogokat. Peking tagadja a vádakat, és az iparpolitikájának megváltoztatását célzó követeléseket úgy értékeli, mint a Kína gazdasági növekedésének fékezésére tett kísérlet.

Louis Kuijs, az egyik legtekintélyesebb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics Kínával foglalkozó elemzője rámutatott, hogy nehezek azok a változások és reformok, amelyeket az Egyesült Államok elvár Kínától, különösen a szellemi tulajdonjogok és az iparpolitika terén. "Annak megítélése pedig, hogy a változtatások mértéke elégséges-e vagy sem, természetszerűleg szubjektív. Ami azt jelenti, hogy a kereskedelmi konfliktus enyhítése és rendezése az amerikai kormányzat politikai döntéseitől függ" - hangoztatta a szakértő, aki szerint Trump elnök egy megállapodásra hajlik.

A pekingi tárgyalásokat övező "jó rezgések" dacára a konkrétumok hiánya némileg visszavetette a befektetők derűlátását, amelynek köszönhetően az elmúlt napokban szárnyaltak a pénz- és tőkepiacok. Részben a csalódottság következményeként csökkenésre váltottak a részvényindexek a világ vezető tőzsdéin.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?