Amerika szerint nem államcsíny volt az egyiptomi fordulat

<p>Az amerikai kormány szemmel láthatóan arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem minősül államcsínynek Mohamed Murszi egyiptomi elnöknek a hadsereg által július 3-án történt eltávolítása a hatalomból - közölték csütörtökön szenátorok és képviselők.</p>

Az amerikai törvények értelmében ha egy amerikai katonai segítségnyújtásban részesülő országban államcsínyt hajtanak végre, akkor a támogatást fel kell függeszteni. Kairó fontos partnere Washingtonnak a Közel-Keleten, és az amerikai kormány nem szívesen állítaná le a Kairónak évente juttatott 1,5 milliárd dolláros támogatást.

Az idézett kongresszusi tagokkal William Burns külügyminiszter-helyettes találkozott csütörtökön zárt ajtók mögött. Közölte, hogy a kormány soha nem fogja puccsnak nevezni az egyiptomi fordulatot. Ezzel egybehangzóan nyilatkoztak más kormányzati tisztségviselők is, és azzal indokolták a kormány álláspontját, hogy az egyiptomi hadsereg polgári kormányt és új, demokratikus választásokat akar.

A Pentagon csupán egy nappal korábban jelentette be, hogy az Egyesült Államok elhalasztja négy F-16-os típusú harci repülőgép szállítását Kairónak, tekintettel az "általános helyzetre Egyiptomban". Barack Obama mindaddig visszatartja az F-16-osok szállítását, amíg kormánya felméri a lehetőségeket, és meghallgatja a kongresszus véleményét az Egyiptomnak nyújtott katonai segítségről általában - mondta George Little, a védelmi minisztérium szóvivője.
   

A repülőgépek szállításának elhalasztása az első közvetlen washingtoni lépés volt Egyiptommal szemben Murszi eltávolítása óta.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?