Amerika szégyenkezik, Irak tovább forrong

Bagdad/Washington. Több amerikai személyiség is bocsánatot kért tegnap az iraki néptől az iraki foglyok kínzása és megalázása miatt, de Bush elnök és Rumsfeld védelmi miniszter ezt személyesen nem tette meg. A tegnapi iraki összecsapásokban 12 amerikai katona halt meg.

A hírhedt börtön előtt kétezren követelték az összes fogoly szabadon engedésétTASR/EPA-felvételRumsfeld megfogalmazása szerint minden amerikai szükségét érzi annak, hogy elnézést kérjen az irakiaktól a foglyokkal való bánásmód miatt, ő azonban nem érezte szükségét annak, hogy személyesen bocsánatot kérjen. Megtette ezt viszont Condoleezza Rice asszony, George Bush nemzetbiztonsági főtanácsadója. Az USA és az amerikaiak nevében kért bocsánatot az amerikai irányítás alatti iraki börtönök parancsnoka az iraki néptől. Geoffrey Miller vezérőrnagy tegnap arab és nyugati újságíróknak kijelentette, hogy a történtek nemcsak az amerikai politika megsértését jelentik, hanem azét a magatartásmódét is, amelyhez az USA a nemzetközi közösség tagjaként tartja magát. Mint mondta, a viszszaélések árnyékot vetettek az amerikai katonák eddigi erőfeszítéseire. Colin Powell külügyminiszter megmagyarázhatatlannak nevezte az iraki foglyok megalázását. A CNN-nek tegnap hajnalban elmondta: az amerikai hadseregben eltöltött 35 éve alatt soha nem látott hasonló dolgot, beleértve Vietnamot is. Kifejtette azt is, hogy meglepte őt az iraki ellenállás ereje. „Nem hiszem, hogy bárki közülünk számolt volna olyan ellenállással, mint amilyet most tapasztalunk. Ez számomra meglepő, nagyobb az ellenállás, mint amilyenre számítottunk.”

Donald Ryder amerikai tábornok a december óta tartó vizsgálatok eredményeit ismertetve közölte: 35 esetben kínoztak meg foglyokat és huszonöten haltak meg a kínzás következtében amerikai börtönökben Irakban és Afganisztánban.

George Bush elnök egy arab televíziónak adott tegnapi interjújában komoly ígéretet tett arra, hogy megbüntetik a vétkeseket, de ő sem kért bocsánatot. Azt mondta, Rumsfeld védelmi miniszter továbbra is élvezi a bizalmát. Az Abu Garib börtön foglyainak bántalmazása és megalázása miatt támadt botrány után az amerikai hadsereg úgy döntött: felére csökkenti az iraki foglyok számát a hírhedt fegyintézetben.

Az egyik érintett iraki fogoly, aki meztelenül látható a nyilvánosságra hozott fényképen, a CNN-nek újabb részletekről számolt be. Eszerint a foglyoknak amerikai katonák és katonanők előtt egyaránt le kellett vetkőzniük. Az a büntető akció, amelyről a világsajtót bejárt felvételek is készültek, állítólag hét órán át tartott. Kutyákat is uszítottak rájuk. Kisebb vétségekért a foglyoknak órákon át kellett a hidegben és esőben állniuk. Más foglyokat keményen megvertek, ők addig nem hagyhatták el zárkájukat, amíg sebeik be nem gyógyultak.

Tegnap mintegy kétezer iraki tüntetett az Abu Garib börtön előtt, tiltakozva a foglyok kínzása ellen. Ez volt az első megmozdulás a börtön előtt, amióta fény derült a kínzásokra. A tüntetést a szunnita vallási és jogtudósokból álló ulémák tanácsa szervezte. A tömeg Amerika-ellenes jelszavakat skandált. Egyesek azt követelték, hogy engedjék szabadon a letartóztatott nőket, ellenkező esetben szent háborút indítanak értük. Ez a börtön Szaddám Huszein elnöksége idején az elnyomás jelképe volt. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?