Iszlámábád/Washington. Terrortámadás veszélye fenyegeti New Yorkban a tőzsde és a Citicorp épületét, Washingtonban a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) székházát, valamint Newarkban a helyi kormányzat épületét – figyelmeztetett vasárnap este az amerikai szövetségi kormány.
Amerika ismét retteg
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia elleni terrortámadások terveit a pakisztáni hatóságok egy elfogott terrorista személyi számítógépében találták meg – jelentette be a pakisztáni tájékoztatási miniszter. A tervekre a július 25-én letartóztatott Ahmed Kalfán Gailani, az egyik legkeresettebb terrorista elektronikus leveleiből derült fény – közölte Sejk Rasid Ahmed. A tanzániai állampolgárságú Gailanit az amerikai nagykövetségek ellen 1998-ban Kelet-Afrikában elkövetett kettős robbantásos merénylettel kapcsolatban körözték, és az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezet egyik vezetőjeként tartják számon. Sejk Rasid Ahmed elmondta, hogy a pakisztáni hatóságok elfogtak egy másik feltételezett al-Kaida-tagot is, akiről úgy tudják, hogy számítástechnikai és távközlési szakember. A miniszter nem árulta el a vélt terrorista nevét, arra hivatkozva, hogy még tart az információk elemzése és az ügyben még folyik az eljárás.
A készültség részleges fokozását bejelentő Tom Ridge még vasárnap kifejezetten megköszönte Pakisztánnak a terrorizmus elleni harcban tanúsított együtt-működést.
Egy korábban elfogott terrorista vallomása alapján léptettek életbe magasabb terrorellenes készültségi szintet több létesítmény közelében az Egyesült Államokban egy hétfői amerikai lapértesülés szerint. A The New York Times magas rangú amerikai illetékesekre hivatkozva közli, hogy a július 13-án elfogott Muhammad Naím Núr Hán, az al-Kaida nemzetközi terrorista szervezethez tartozó pakisztáni számítástechnikai mérnök volt a szerzője a szervezet által használt egyik kódrendszernek. Hán elfogása nyomán kiderült, hogy a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államok ellen elkövetett támadásokat végrehajtó terroristák részletesen tanulmányozták a megcélzott New York-i és washingtoni épületeket. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.