Boston. A megosztott Amerikát egyesíteni képes és a remény politikáját kínáló személyiségként méltatták a Demokrata Párt veterán és újsütetű politikusai John Kerryt kedden, a párt elnökjelölt-állító konvenciójának második napján. A massachusettsi szenátort ma választják meg hivatalosan is a párt elnökjelöltjévé.
Amerika harcias védelmezője
Maga az elnökjelölt azt javasolta, hogy 18 hónappal hosszabbítsák meg annak a bizottságnak a munkáját, amely kivizsgálta az USA ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett terrorcselekmények körülményeit, és erről a múlt héten jelentést tett közzé. Kerry szerint ezáltal lehetne gondoskodni arról, hogy a bizottság ajánlásait megvalósítsák. George Bush elnök hétfőn létrehozott egy bizottságot, amely áttekinti az úgynevezett 9/11 bizottság ajánlásait, és eldönti, hogy melyeket kell megvalósítani, és ezek közül melyeket lehet kormányrendelettel, és melyeket törvény erejével végrehajtani. Thomas Kean, volt republikánus párti New Jersey-i szenátor, a 9/11-es bizottság elnöke közölte, hogy ő támogatja Kerry javaslatát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.