Általános a forrongás Iránban

Teherán. Közel 500 tüntetőt vettek eddig őrizetbe az iráni fővárosban az elmúlt napok-ban. Meghalt egy rendőr is az Iránon csütörtök óta végigsöp-rő tüntetések egyikén, or-szágosan legalább 25-re nőtt a halálos áldozatok száma.

Teherán. Közel 500 tüntetőt vettek eddig őrizetbe az iráni fővárosban az elmúlt napok-ban. Meghalt egy rendőr is az Iránon csütörtök óta végigsöp-rő tüntetések egyikén, or-szágosan legalább 25-re nőtt a halálos áldozatok száma. Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető tegnap az ország ellenségeit okolta a napok óta tartó tiltakozások miatt.

Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető az ország ellenségeit okolta a tiltakozások miatt az állami televízióban. A tüntetések kezdete óta először nyilatkozó Hamenei szerint Irán ellenségei összefogtak, és pénzügyi, katonai, valamint politikai befolyásukat, illetve a hírszerzést felhasználva provokálják a teheráni vezetést. A politikai és vallási vezető nem pontosította, hogy kikre gondol, amikor az ellenségekről beszél.

Külföldről szítanak?

Ugyanakkor Ali Samhani, a legfelsőbb nemzetbiztonsági tanács titkára az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Szaúd-Arábiát említette név szerint. „A szaúdiak meg fogják kapni Irán meglepetésszerű válaszát, és tudják, milyen komoly is lehet ez” – fenyegetett Samhani. Az ellenségek „csak az alkalomra várnak, hogy beszivárogjanak, és lecsapjanak az iráni népre” – hangsúlyozta Hamenei. „Csak a bátorság és az áldozatkészség szelleme, valamint az emberek hite állíthatja meg őket” – tette hozzá. Az iráni hatóságok külföldi – köztük amerikai és szaúdi – száműzetésben élő ellenforradalmi és ellenzéki csoportokat vádoltak az elégedetlenség szításával. Samhani hozzátette, hogy elemzéseik szerint az Irán-ellenes üzenetek 27 százaléka származik Szaúd-Arábiából. Mint kifejtette a külföldről támogatott beavatkozás célja megakadályozni az Iránban különböző területeken történt haladást. Úgy vélekedett, „ami most Iránban történik az néhány napon belül véget ér, nincs ok az aggodalomra”. Haszan Róháni államfő nyugalomra szólított fel. Kijelentette, hogy az irániaknak jogukban áll bírálni a hatóságokat, de figyelmeztetett, hogy a zavargókra lecsapnak.

Tüntetők: halál fenyeget

A csütörtök óta tartó tüntetéshullámban eddig országszerte 25-en vesztették életüket, és több száz embert vettek őrizetbe. Csak a fővárosban 450 embert állítottak elő az elmúlt három napban. Ali Asgár Nasszerbakt, a teheráni kormányzó biztonsági ügyekben illetékes helyettese elmondta, hogy 200 tiltakozót szombaton, 150-et vasárnap, míg hétfőn újabb százat vettek őrizetbe. A fővároson kívül őrizetbe vettek számát nem közölték. Hosszein Zolfagari belügyminiszter-helyettes elmondta, hogy az őrizetbe vettek 90 százaléka 25 év alatti. A félhivatalos Tasznim hírügynökség jelentése szerint Musza Gazanfarabádi, a Forradalmi Gárda nevű elitalakulat főparancsnoka közölte: az őrizetbe vett, majd bűnösnek talált tüntetőket akár halálra is ítélhetik. Ilyen vád lehet a Muharabeh, vagyis az „Isten elleni hadakozás”, amely halállal büntethető Iránban.

Kiterjedtek a zavargások

Meghalt egy rendőr is az Iránon végigsöprő tüntetések egyikén. A hírügynökségi jelentések arról írtak, hogy a rendőrt egy vadászpuskával felfegyverkezett tüntető ölte meg az ország középső részén található Nadzsafábád városában. Rajta kívül egy másik rendőrt is megtámadtak és felgyújtottak Nadzsafábád közelében. A televízió felvételeket mutatott be több mint 50 városban okozott károkról – feldúlt bankfiókokról, betört kirakatokról, felborított autókról és egy feltehetően felgyújtott tűzoltóautóról –, de részleteket nem közölt a halálesetekről. „Néhány tüntető megpróbálta elfoglalni a helyi rendőrkapitányságokat és laktanyákat, de a biztonsági erők ellenálltak” – hangzott el a híradásban. Hat tiltakozó egy rendőrőrs elleni támadásban halt meg a közép-iráni Kehderidzsán városban. Állítólag az összetűzést a tüntetők kezdeményezték, akik fegyvereket akartak rabolni a rendőrkapitányságról. További jelentések szerint a rendőrség tucatnyi városban nyitott tüzet a tiltakozókra.

Nagy a belső feszültség

A tüntetők eleinte a magas árak ellen tiltakoztak, majd az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen. Többen Ali Hamenei legfőbb vallási és politikai vezető lemondását követelték. A tiltakozások néhány nap alatt a 2009-es tömegtüntetések óta legnagyobb kihívás elé állították az iszlám köztársaság rendszerét. Az iráni fiatalságot az ország gazdasági helyzete és a szabadságjogok korlátozása aggasztja a legjobban – jegyezte meg a Reuters hírügynökség. Róháni elnök 2013-ban került hatalomra, annak ígéretével, hogy rendbe teszi a gazdaságot és enyhít a társadalmi feszültségeken, a magas megélhetési költségek és a 12%-os munkanélküliség azonban sokakban azt az érzést kelti, hogy túl lassú az előrelépés.

Izrael feszülten figyel

Efráim Halevi, az izraeli hírszerzés (Moszad) egykori vezetője óva intette az izraeli kormányt attól, hogy a tüntetéshullámot kihasználva beavatkozzon Iránban. Halevi úgy nyilatkozott, hogy úgy véli, nem jár előnyökkel egy ilyen lépés, és Izrael jobban teszi, ha szabad folyást enged az eseményeknek. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn sok sikert kívánt az iráni tüntetőknek, és reményét fejezte ki, hogy megbukik a teheráni vezetés. Netanjahu egyúttal az európai országok szemére vetette, hogy nem támogatják a tüntetőket a szabadságukért folytatott harcban. Izrael Kac hírszerzési miniszter megerősítette, hogy Izrael nem tervez beavatkozást Iránban, ugyanakkor „azt akarja, hogy távozzon az elnyomó rezsim, és felváltsa azt a demokrácia”. A Moszad volt igazgatója szerint a tiltakozások az izraeli érdekekkel egybeeső fejlemények. Halevi úgy véli, hogy Iránban súlyos problémákkal kell szembenézni. „Ha beavatkozunk, azzal csak azokat gyengítjük, akik a jövőben tenni tudnának egy jobb politikáért, és helyreállíthatnák a korábbi viszonyt Izrael és Irán között” – hangsúlyozta.

Az Európai Unió és Nagy-Britannia felszólította Iránt, hogy biztosítsa a tüntetéshez való jogot, illetve kezdjen párbeszédet a tüntetők követeléseiről, miközben az iráni hatóságok hozzáláttak, hogy letörjék az országban napok óta tartó tiltakozási hullámot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?