Aláírja a nyugdíjtörvény vitatott módosítását a cseh államfő

Petr Pavel

Petr Pavel új cseh köztársasági elnök szerdán bejelentette, hogy aláírja a nyugdíjtörvény parlament által már elfogadott módosítását, amely alapján a jövőben magas infláció esetén jóval kisebb mértékben növekedhetnek a nyugdíjak, mint eddig.

Az államfő szerint a kormány és az ellenzék oldalán is számos fontos érv van a törvénymódosítás elfogadása, illetve elutasítása mellett. „Mindent mérlegelve és figyelembe véve úgy döntöttem, hogy aláírom a módosítást” – közölte Petr Pavel prágai sajtóértekezletén. Nyilatkozatában ugyanakkor bírálta a kormányt, hogy későn, és több hibás lépéssel reagált a helyzetre.

Az államfő felszólította a kormányt, hogy folytasson tárgyalásokat az ellenzékkel a vezető politikusok fizetésemeléseinek befagyasztásáról. „Lehetetlen csökkenteni a nyugdíjak növekedését, a másik oldalon pedig megengedni a politikusok fizetéseinek emelését” – szögezte le Petr Pavel. A kormányoldal a múlt héten elutasította az ellenzék javaslatát, hogy ezt a témát a parlamentben napirendre tűzhessék.     

Elmondta: érti az ellenzék fenntartásait, hogy a törvénymódosítás gyorsított eljárásban való elfogadását alkotmányellenesnek tartják. Ezt azonban az alkotmánybíróságnak kell megvizsgálnia. „Ha az ellenzék bármi okból nem fordulna az alkotmánybírósághoz, akkor ezt megteszem én” – szögezte le az államfő.     

„Csalódottak vagyunk, azt hittük, hogy Petr Pavel mindenki államfője akar lenni” – reagált az ellenzéki ANO mozgalom frakcióvezetője, Alena Schillerová volt pénzügyminiszter, aki Karel Havlícekkel, az ANO alelnökével a törvénymódosításról délelőtt tárgyalt az államfővel. „Ugyanakkor értjük, hogy az elnök számára ez nagyon nehéz döntés volt” – tette hozzá.       

A kormányoldal szerint a nyugdíjemelés mérséklésére azért van szükség, hogy stabilizálhassák a közkiadásokat. Az állam az idén ezzel 19,4 milliárd koronát takarít meg. Az ellenzék szerint azonban a  jobbközép kormányoldal döntésével „meglopja” a lakosság védtelen, több mint hárommilliós csoportját. A törvénymódosítást és gyorsított eljárásban való elfogadását alkotmányellenesnek tartják, és már bejelentették, hogy az alkotmánybírósághoz fordulnak felülvizsgálatért.     

Josef Stredula, a cseh-morva szakszervezetek konföderációjának elnöke bejelentette, hogy március végén országos tiltakozó akciót tartanak Prágában a kormányoldal által keresztülvitt döntés ellen.     

Az eddig érvényes szabályozás szerint a múlt évi magas infláció következtében júniusban 11,5 százalékkal kellett volna emelni a nyugdíjakat, most azonban várhatóan csak 2,3 százalékos lesz az emelés. Ez 15 milliárd koronával terheli meg az államkasszát, míg az eddig érvényes szabályozás szerint ez a tétel 34,4 milliárd koronát tenne ki. A jövő évben pedig az eddigi szabályok szerinti 58,8 milliárd korona kiadás helyett az államnak csak 15,8 milliárd koronás pluszkiadással kell számolnia.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?