Agyonlőttek egy ismert újságírót

ujsag k

Agyonlőttek egy ismert újságírót a délnyugat-mexikói Guerrero államban helyi idő szerint szombaton. Az állam ügyészsége nyomozást indított.

A hatóságok tájékoztatása szerint Nelson Matust, a Lo Real Guerrero című hírportál főszerkesztőjét Acapulcóban lőtték le egy parkolóban.

Matus ellen már 2017-ben és 2019-ben is gyilkosságot kíséreltek meg.

Balbina Flores, a Riporterek Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet mexikói irodavezetője kiemelte, hogy Matus 15 éve foglalkozott az államban elkövetett, felderítetlenül maradt erőszakcselekményekkel.

Alig egy héttel korábban a hatóságok megtalálták a La Jornada című lap eltűnt újságírója, Luis Martin Sanchez holttestét.

A Riporterek Határok Nélkül Mexikót a világ egyik legveszélyesebb államának tartja, ahol komoly kockázatot jelent újságíróként dolgozni. A szervezet adatai szerint 2000 óta több mint 150 újságírót öltek meg az országban.

A mexikói kormány szerint 2022-ben 13 újságírógyilkosságot jegyeztek fel, és a hatóságok vizsgálják, hogy ezek az események összefüggésben álltak-e az áldozatok szakmájával. A korrupciós ügyek és kábítószer-kereskedelem témájával foglalkozó újságírók elleni bűncselekmények többsége büntetlenül marad.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?