Áder János felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására

Áder János

Áder János köztársasági elnök pénteken felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.

A Sándor-palotában tartott találkozó után – Áder János társaságában tett – sajtónyilatkozatában Orbán Viktor azt hangsúlyozta: a veszélyek évtizede áll előttünk, háború van, ennek következtében egész Európában emelkednek az árak, mutatkoznak egy komoly energiaválság jelei és emiatt "gyötrelmek előtt állnak" az európai gazdaságok, valamint a járványok korából sem lábaltunk még ki.

Hozzáfűzte: Áder János államfőnek olyan kormány megalakítására tett ígéretet, amely összeségében és tagjaiban külön-külön is képes arra, hogy megvédje Magyarországot az előttünk álló veszélyes évtizedben is.

Áder János közölte: az alkotmányos szabályok a köztársasági elnököt jogosítják fel, hogy az Országgyűlésnek a miniszterelnök személyére javaslatot tegyen, és ő felkérte Orbán Viktort az új kormány megalakítására, aki ezt elfogadta. A hétfői alakuló ülésen is azt javasolja az új Országgyűlésnek, hogy Orbán Viktort válassza meg miniszterelnöknek – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?