Abszolút többségben a Konzervatív Párt

London |

<p>Abszolút többséget szerzett a brit Konzervatív Párt a parlamenti választásokon. A péntek délutáni szavazatszámlálási adatok alapján a konzervatívok frakciójának létszáma elérte a 326 főt a 650 fős alsóházban.</p>

David Cameron miniszterelnök péntek délután bejelentette, hogy az eredmény alapján többségi konzervatív kormányt kíván alakítani. Cameron a Downing Streeten tett hivatalos bejelentése előtt, hitvese társaságában, a londoni Buckingham-palotában felkereste II. Erzsébet királynőt, akitől formális kormányalakítási megbízást kapott. A Konzervatív Párt 2010 óta a Liberális Demokratákkal koalícióban kormányzott, ám a liberálisok a modern brit politikatörténet legnagyobb választási katasztrófáját elszenvedve mindössze 8 mandátumot szereztek a 650 fős alsóházban, 48-cal kevesebbet eddigi frakciójuk létszámánál. A legnagyobb arányú előretörést a Skócia függetlenségére törekvő Skót Nemzeti Párt (SNP) érte el, amely a londoni alsóházban Skóciának járó 59 mandátumból 56-ot megszerzett. A skóciai kormányt irányító SNP-nek eddig hat képviselője volt a brit parlamentben. A Konzervatív Pártnak a végleges péntek délutáni adatok szerint 330 fős frakciója lesz, 23 fővel nagyobb az eddiginél, és négy fővel népesebb az abszolút többséghez minimálisan szükséges 326-nál.Az első számú ellenzéki erő, a Munkáspárt az új alsóházban 232 fős frakciót alakíthat; ez 26 fős veszteség a legutóbbi választási eredményhez képest. A részvételi arány 66,1 százalékos volt. A konzervatívok több mint húsz éve, 1992 óta először nyertek parlamenti választást abszolút többséggel. Akkor John Major vezetésével, 336 fős frakcióval alakítottak kormányt. Péntek délután a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt David Cameron kormányfő bejelentette, hogy többségi konzervatív kormányt kíván alakítani, koalíciós partnerek nélkül. Közölte: büszke arra, hogy 2010 óta ő vezethette az utóbbi hét évtized első brit koalíciós kormányát. Cameron ugyanakkor leszögezte: többségi egypárti kormány vezetőjeként nem lesz akadálya annak, hogy kiírja a népszavazást Nagy-Britannia EU-tagságáról. A konzervatívok választási programja rögzíti, hogy 2017 végéig népszavazást kell tartani a brit EU-tagságról, de előtte a kormány tárgyalásokat kezd Brüsszellel az EU London által igényelt reformjairól, és ennek jegyében mindenekelőtt a külföldi EU-munkavállalók jóléti juttatásainak szigorításáról. Péntek délutáni beszédében Cameron ígéretet tett arra is, hogy az új konzervatív kormány minél gyorsabban még több döntési jogkört delegál a skót, a walesi és az észak-írországi kormánynak. A Konzervatív Párt szándéka az, hogy Skócia kormánya rendelkezzék a legszélesebb körű önrendelkezési joggal az egész világon, beleértve az adópolitikai önrendelkezést is - mondta a brit kormányfő. Az új parlamentben a tory frakciót erősíti Boris Johnson, London polgármestere is, aki politikai elemzők és a brit sajtó egyöntetű véleménye szerint Cameron legesélyesebb utódjelöltje. David Cameron nemrégiben, még a választások előtt közölte, hogy már csak egy miniszterelnöki időszakot vállal, és ha továbbra is ő lesz Nagy-Britannia kormányfője, a következő öt évre szóló mandátumát kitölti, de utána távozik a Downing Streetről. Nem sokkal Cameron pénteki kormányalakítási bejelentése előtt lemondott a Munkáspárt, a Liberális Demokraták, valamint a legnagyobb EU-ellenes brit politikai erő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) vezetője, mivel mindhárom párt a vártnál sokkal rosszabb eredményt ért el a választásokon. Nick Clegg, a liberálisok eddigi vezetője, aki a konzervatívokkal közös előző kormány miniszterelnök-helyettese is volt, a párt londoni székházában összegyűlt aktivisták előtt kijelentette: a liberalizmus Nagy-Britanniában és szerte Európában nem teljesít jól a félelemkeltés politikájával szemben. A globális pénzügyi krach teremtette társadalmi bajok, a globalizáció folyományaként felszínre került bizonytalanságok nyomán az emberek "új bizonyosságok", a nacionalizmus, a "mi kontra ők" politikája felé fordultak - hangsúlyozta lemondását bejelentő beszédében Clegg. Vele szinte egy időben bejelentette lemondását Ed Miliband, a Munkáspárt eddigi vezetője és miniszterelnök-jelöltje is. A liberális párt és a Labour a meredek számszerű visszaesés mellett érzékeny személyi veszteségeket is elszenvedett a választásokon.  A Munkáspárt vezérkarából nem jutott be az alsóházba Douglas Alexander, a párt eddigi árnyékkormányának külügyminiszter-jelöltje, akit a Skót Nemzeti Párt (SNP) 20 esztendős egyetemista jelöltje, Mhairi Black győzött le. Ezzel ő lett a brit parlament alsóházának 1667 óta legfiatalabb tagja.  Elvesztette képviselői mandátumát Ed Balls, a Labour árnyékkormányának pénzügyminiszter-jelöltje is, aki Ed Miliband után a párt második legmagasabb rangú képviselője volt az alsóházban, valamint Jim Murphy, a Munkáspárt skóciai tagozatának vezetője. A Liberális Demokraták élvonalából nem került be az új alsóházba Vince Cable, az üzleti ügyek eddigi minisztere, Danny Alexander, az eddigi koalíciós kormány pénzügyminiszter-helyettese és Ed Davey, aki a választásokig az energiaügyi miniszter tisztségét töltötte be. Miliband a lemondását bejelentő beszédében egyenes utalást tett arra, hogy helyettesét, Harriet Harmant szeretné utódjaként a Munkáspárt vezetői tisztségében látni. Ha megválasztják, Harriet Harman lesz a Labour első női vezetője, bár ügyvezetőként korábban már ellátta ezt a tisztséget.A választások eredménye a brit közvélemény-kutató szakma súlyos, egyelőre magyarázatra váró kudarcát is jelenti, az előzetes felmérések ugyanis hónapok óta gyakorlatilag azonos támogatottságot jeleztek a Konzervatív Pártnak és a Munkáspártnak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?