<p>A grúz külügyminisztérium által szombaton késő este kiadott közlemény úgy fogalmaz, hogy az orosz katonai egységek és a szakadár fegyveresek eltolták Abházia határát az Inguri folyó felé, és ideiglenes igazgatás alá helyezték az elfoglalt falvakat. A szakadárok ellenőrzése alá került az Inguri folyón lévő vízi erőmű is. A grúz külügyminisztérium állításait egyelőre nem erősítették meg más forrásokból.</p>
Abház felkelők elfolaltak grúz falvakat és egy erőművet
Az erőmű, illetve az állítólagosan elfoglalt települések zöme az 1994-es tűszüneti egyezmény által kijelölt ütközőövezetben található. Az ütközőövezet az abháziai Gali és a grúziai Zugdidi városa között húzódik, illetve hozzátartozik egy keskeny hegyvidéki folyosó az abház határ és az Inguri folyó között. Az abháziai erők egy héttel ezelőtt vonultak be az ütközőövezetbe, Szergej Bagaps abház elnök pedig a rend helyreállításának szükségességével, illetve az abház biztonságiakat támadó grúz fegyveresek kifüstölésével indokolta az intézkedést. Bagaps elismerte, hogy ez sérti az 1992-93-as fegyveres konfliktust lezáró békeegyezményt, de azt állította, hogy legelőször a grúz fél szegte meg a megállapodást.
A Tbiliszi melletti vasúti híd felrobbantása miatt Azerbajdzsán leállította Grúzia területén áthaladó olajszállítmányait. Az azerbajdzsáni állami vasúttársaság megerősítette szombaton, hogy felrobbantották a Tbiliszitől mintegy 45 kilométerre nyugatra található vasúti hidat, és emiatt le kellett állítania az olaj- és olajszármazékok szállítását Grúzia területén át a fekete-tengeri kikötőkbe - jelentette az Interfax hírügynökség.
A grúz belügyminisztérium szombaton közölte, hogy orosz katonák felrobbantottak egy vasúti hidat Kaszpi város térségében robbantották fel, "megbénítva a grúziai vasúti hálózatot". Független forrásokból korábban nem lehetett megerősíteni a hírt, Moszkva pedig azonnal cáfolta a grúz bejelentést.
Az örmény közlekedési minisztérium arról tájékoztatott, hogy a hídrobbantás miatt 72 teherszállító vagon rekedt Grúzia területen, és az áru nem jut el Örményországba. Továbbá mintegy másfélezer örmény turista nem tud visszatérni a fekete-tengeri Batumi üdülővárosból Örményországba.
Miheil Szaakasvili grúz elnök telefonon kapcsolatba lépett Szerzs Szargszján örmény államfővel, és biztosította arról, hogy Tbiliszi mindent megtesz a két országot összekötő vasúti közlekedés helyreállítására.
A szóban forgó vasútvonal az azerbajdzsáni határtól indul északnyugat felé, Tbiliszin át, és az orosz ellenőrzés alá került Gori városánál háromfelé ágazik el, a Fekete-tenger és a török határ irányában. Az azerbajdzsáni olaj egy része ezen az útvonalon át jut ki a Fekete-tengerre, majd onnan a Nyugatra.
A francia elnöki hivatala közölte, hogy Nicolas Sarkozy államfő levélben tájékoztatta Szaakasvilit arról, hogy a Párizs a közvetítésével tető alá hozott grúz-orosz tűzszüneti megállapodás értelmében az orosz csapatoknak ki kell vonulniuk minden nagyobb grúziai városból. Pótlólagos biztonsági intézkedések keretében az orosz békefenntartók ideiglenesen - a nemzetközi megfigyelői eljárás kidolgozásáig - járőrözhetnek a térségben, kizárólag a Dél-Oszétiához közeli területeken, és ez semmiképpen sem korlátozhatja a mozgás szabadságát, a közlekedést a közutakon vagy a grúziai vasútvonalakon. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.