A Volt fesztiválon búcsúzik a magyar EU-s elnökség

Budapest |

<p>A soproni Volt fesztivál ad otthont június végén a magyar európai uniós elnökség hivatalos záró bulijának.</p>

Az eseményre az EU 27 tagállamából érkeznek fesztiválozók és művészek, a résztvevőket Európa Kemping és Európa Konyha is várja. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) csütörtöki közleménye szerint a fesztivál első napján European Gipsy Rocks! címmel számos ország neves előadói lépnek fel, többek között Emir Kusturica és az Asian Dub Foundation.

Az összegzés szerint a fesztivál sokszínű kínálatában a legizgalmasabb helyszínnek az Európa Kemping ígérkezik. A KIM és a szervezők közös meghívására az uniós tagállamból csaknem ezer fiatal költözik oda öt napra. A Kempingben - önálló színpadon - naponta többször mutatkoznak majd be a nemzetközi csapatból verbuválódott, javarészt alkalmi zenekarok, a fesztivál végére pedig egy közös monstre koncerttel készül a teljes csapat. Az eseményre érkező vendégeket magyar házigazdák, a meghívottak nyelvét jól beszélő egyetemisták és soproni diákok kalauzolják, bemutatva - egyebek mellett - a fesztivál határában egykor húzódott vasfüggöny és a Páneurópai Piknik helyét is.

"Az ország egyik legjelentősebb fesztiválja kiváló terep arra, hogy a fiatalok betekintést nyerjenek a magyar elnökség fél éves munkájának eredményeibe. A magyar kormány támogatásával a Volt fesztivál szervezői és a KIM által közösen életre hívott Európa Kemping pedig a maga nemében páratlan kezdeményezés. Nem emlékszem arra, hogy bárhol Európában lett volna már példa rá, hogy az unió valamennyi tagállamának fiataljai hivatalos formában egy helyen, egy fesztivál keretében találkozzanak, ismerkedjenek, beszélgessenek. Ha jó házigazdák leszünk, ez az élmény garantáltan hírét viszi a magyar vendégszeretetnek" - idézi a közlemény Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, a tárca vezetőjét.

A magyar elnökség kiemelt témájához, a roma stratégiához kapcsolódva június 29-én a European Gipsy Rocks! elnevezésű program keretében a fesztivál több színpadán számos tagállamból és Magyarországról a roma kultúrát reprezentáló produkciókkal találkozhat a közönség. Jelen lesz Emira Kusturica világhírű filmrendező és zenekara, az Emir Kusturica & the Non Smoking Orkestra, az Asian Dub Foundation, a spanyol Mahala Rai Banda, a francia Lo’Jo, az osztrák-cseh-magyar Deladap!, az olasz Figli di madre Ignota, a Gipsy.cz, Riva Starr pedig erre az alkalomra speciális DJ-szettel készül. A hazai színeket többek között a Parno Graszt, az Analog Cuvée, a Szilvásy Gipsy Folk Band, a Romano Drom és a Váradi Roma Café képviseli. A Volt borfesztivál-színpadán ezen a napon a roma táncházé és dzsesszprodukcióké lesz a főszerep, de még a gyermekprogramok között is szerepel mesejáték roma népzenei elemekkel.

A fesztivál központjában felépülő találkahely az Európa Konyha, amely az EU egyes tagállamainak gasztronómiáját mutatja be. Az étlapon naponta változó menüsor csábítja majd a fesztiválozókat, akinek így arra is lehetőségük nyílik, hogy az egyes fogásokat más-más konyhából válasszák ki. A nemzetközi kínálathoz markáns hazai választék is kapcsolódik: a Magyar Konyha a legjellegzetesebb honi ízeket ajánlja majd.

A szervezők Volt Hungarikum Top 10 címmel kiállítást is szerveznek. Internetes szavazáson derül majd ki, hogy melyek azok a tájak, könyvek, ételek, italok és tárgyak, amelyeket a magyar fiatalok hungarikumnak tartanak. A javaslatokat május 1-ig a www.volt.hu/hungarikum oldalon várják.

A június 28. és július 2. között megrendezendő koncertsorozat fellépője lesz a My Chemical Romance, a Sum 41, a The Ting Tings, a Monster Magnet, a Dub FX, a 30 Seconds to Mars, Moby, a Pendulum, a Primus, Paul Kalkbrenner és a House of Pain.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?