A világ legnagyobb hurrikánszimulátora épült fel Miamiban

Miami |

<p>A világ legnagyobb hurrikánszimulátorát építették fel a Miami Egyetemen, a szakemberek azt remélik, hogy kísérleteikkel javíthatják az előrejelzések pontosságát.</p>

A Miami Egyetem Rosenstiel Tengeri és Légkörkutató Iskolájának szél- és hullámgépezete egy óriási akváriumhoz hasonlít, amelyben nincsenek halak. A SUSTAIN (SUrge-STructure-Atmosphere INteraction Facility) elnevezésű szimulátor építésének költsége 15 millió dollár volt, az épületé, amely magában foglalja a gépezetet, 47 millió dollár. 

A 23 méter hosszú, 6 méter széles és 2 méter mély akváriumban 144 ezer liter víz van, mind tengervízzel, mind folyóvízzel képes működni. Motorja 1700 lőerős. A szimulátor hatszor nagyobb a korábbi hasonló szerkezeteknél, 5-ös erősségű - 251 kilométer/órás - forgószelet is elő tud idézni.

"A SUSTAIN fő feladata az lesz, hogy javítsuk általa a hurrikánok erősségének előrejelzését. Az elmúlt húsz évben ugyan egyre jobbak lettek az előrejelzések, egyetlen dolog nem javult, a hurrikánok erősségének előrejelzése" - mondta Brian Haus, a program tudományos felelőse.  

Ennek legjobb bizonyítéka a 2005-ös Wilma nevű hurrikán, amely Mexikó fölött órák alatt 2-esből 5-ös erősségűvé fejlődött. Ez az, ami valóban megrémiszti a meteorológusokat, mivel az ilyen jelenség megnehezíti munkájukat - tette hozzá Haus.

A Wilma az Alanti-óceán fölött képződött hurrikánok eddigi legerősebbje volt, több tucat embert megölt és több százmillió dollár anyagi kárt okozott. A Wilma és az ugyancsak 2005-ös, még több emberéletet és anyagi kárt okozó Katrina hurrikán késztette Haust arra, hogy módot találjon a szélviharerősség fizikájának jobb megismerésére és annak megértésére, hogy a meleg óceán miként növeli egy hurrikán erősségét.  

A kutatók a szimulátortól azt is remélik, hogy jobban megértik, miként okoz károkat a tengerpart menti lakóházakban és épületekben a hurrikán. Ez azért fontos, mert építési szabályzataink a tengerparti körzetekben semmilyen valós adatokra nem épülnek e tekintetben - mondta Haus.

Miami számos viharkutató intézet központja, itt van az amerikai Nemzeti Hurrikán Központ, az Országos Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) hurrikánkutató részlege, valamint a Floridai Nemzetközi Egyetem, amely szintén foglalkozik forgószélkutatással. A NOAA és az amerikai légierő rendszeresen küld repülőgépeket a hurrikánok szemébe, ahol a pilóták ejtőernyős szondákat dobnak ki a hurrikánerősség változásának mérésére az óceán felett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?