A választások miatt eljárást indítottak a szeparatisták ellen

Kijev |

<p>Büntetőjogi eljárást kezdeményezett az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) törvénytelen választások megrendezése miatt a kelet-ukrajnai szakadárok által önhatalmúlag kikiáltott donyecki és luhanszki &quot;népköztársaságokkal&quot; szemben - közölte vasárnap az SZBU sajtóközpontja.</p>

"Ezen terrorszervezetek képviselői november 2-án Donyeck és Luhanszk megye egyes területein törvénytelen módon, Ukrajna alkotmányát és jogszabályait megsértve rendezik meg a népi tanácsok és azok vezetőinek megválasztását" - hangsúlyozta az SZBU. A biztonság szolgálat szerint a szeparatisták választása az "államhatalom megszerzését célzó cselekedetekre utaló jeleket mutat".

A büntetőjogi eljárást ez alapján az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére és az államhatalom megszerzésére irányuló cselekmény gyanújával indították. Amint kinyitottak vasárnap reggel a szavazóhelyiségek a kelet-ukrajnai szakadárok által megszállt területeken, az SZBU hivatalosan megindította a vizsgálatot az ügyben - írta a Facebook-on Markijan Lubkivszkij, az SZBU főnökének tanácsadója.

Kijev előre jelezte, hogy nem fogja törvényesnek tekinteni a szakadárok által kiírt választást. Petro Porosenko ukrán elnök a héten kijelentette, hogy az egész kelet-ukrajnai békefolyamatot veszélyezteti az oroszbarát szakadárok "álválasztása". Leszögezte, hogy a szakadárok a voksolás súlyos ellentmondásban van a szeptember 5-én aláírt minszki jegyzőkönyv betűjével és szellemével.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?