A török partoknál 100 ezer menekült készül az EU területére lépni

Athén |

<p>Az Égei-tenger törökországi partvonalán mintegy 100 ezer bevándorló vár arra, hogy Görögország és ezáltal az Európai Unió (EU) területére léphessen - jelentette ki hétfőn a görög hajózási miniszter.</p>

"Ez így nem megy tovább" - hangsúlyozta a helyzettel kapcsolatban Miltiadész Varviciotisz a görög közszolgálati rádiónak nyilatkozva. Az uniót részletesen tájékoztatják a helyzet komolyságáról - mondta. A görög parti őrség adatai szerint az utóbbi három napban nagyjából ezer illegális bevándorlót fogtak el az Égei-tengeren Leszbosz, Kiosz, Számosz, Lérosz, Farmakoniszi, Agathoniszi és Kósz szigeteken, vagy azok partjai közelében. A menekültek befogadására létesített táborok már így is zsúfolásig tele vannak.

Eközben a líbiai hatóságok folytatják a túlélők utáni keresést az afrikai ország partjainál, ahol péntek este nyoma veszett mintegy 170 afrikai bevándorlónak, miután felborult a hajójuk. Eddig 17 embert sikerült kimenteni - közölte hétfőn a német hírügynökséggel a líbiai haditengerészet egyik szóvivője. A szerencsétlenül járt menekültek valamennyien afrikaiak, elsősorban szomáliaiak és eritreaiak, akik egy kis, fából készült csónakon próbálták volna átszelni a Földközi-tengert, de lélekvesztőjük röviddel indulás után, Tripoli partjaitól mintegy 60 kilométerrel keletre felborult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?