Külföld

A terroristák kedvenc robbanószere végzett a máltai újságírónővel

Valletta | Feltehetően terrorszervezetek által előreszeretettel használt robbanószerrel robbantották fel Daphne Caruana Galizia újságírónő kocsiját - írta kedden a The Times of Malta című napilap meg nem nevezett rendőrségi forrásokra hivatkozva.
MTI

2017. október 19. 10:11

Az oknyomozó újságírónővel - aki korábban korrupcióval vádolta Joseph Muscat kormányfőt és feleségét - célzott merényletben végeztek hétfőn a szigetállam északi részén, Bidnija kisváros közelében, néhány méterrel az otthona mellett. Az 53 éves Galiziát az autójába rejtett pokolgéppel gyilkolták meg, a gépjármű indításakor robbant fel.

A máltai lap értesülései szerint a detonáció ereje és egy szemtanú beszámolója szerint az elkövetők feltehetően Semtexet használtak, amelyet gyakran alkalmaznak nagyszabású robbantásokhoz.

A máltai kormány külföldi szakértők segítségét kérte a nyomozáshoz. Az Európai Néppárt "független nemzetközi vizsgálatot" követelt az ügyben.

Joseph Muscat szerdán jelentős nyomravezetői díjat ajánlott annak, aki érdemi információval szolgál a nyomozásban. Hozzátette: a gyilkossági ügy felderítésében nem riadnak vissza a költségektől. Értesülések szerint a helyi nyomozókat holland kriminalisztikai szakértők és az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) emberei segítik.

"Biztosítani fogjuk, hogy nyomozóink megkapjanak minden szükséges eszközt és külföldi szakvéleményt hogy a végére járhassanak az ügynek" - mondta a miniszterelnök a Reuters brit hírügynökségnek. Röviddel ezt követően a parlamentben mondott beszédében az esetleges informátoroknak teljes körű jogi védelmet, a nyomravezetőknek pedig - anélkül, hogy részletezte volna, mit ért ezalatt - "jelentős és példa nélkül álló jutalmat" ígért. 

Caruana Galizia fia, Matthew egy keddi kirohanásában élesen bírálta a kormányfőt. Mint mondta, Muscat engedte, hogy a büntetlenség kultúrája verjen gyökeret Máltán, aláásva az igazságszolgáltatást és a rendőrséget is öt éves mandátuma alatt.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"291192","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP felvétel","class":"media-image","height":"2456","style":"width: 600px; height: 399px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"3696"}}]]

"Nem fogadjuk el a jövőben, hogy a máltai kormány elutasítja az átláthatóságot a Panama-akták ügyében" - írta Twitter-oldalán az Európai Parlament legnagyobb pártjának vezetője, Manfred Weber.

Galizia egyik nagy port kavart írásában arról cikkezett, hogy a 2016 áprilisában kirobbant offshore-botrány alapjául szolgáló Panama-iratokban megneveztek egy olyan céget is, amely a miniszterelnök felesége tulajdonában áll, s a gyanú szerint titkos számlákon kenőpénzeket rejtett el. Joseph Muscat és felesége is hazugságnak nevezte az állításokat. Mindemellett a máltai kormányt már a cikket megelőzően is elérte a botrány. A napvilágra került dokumentumok szerint Konrad Mizzi energiaügyi miniszter és Keith Schembri, Muscat kabinetfőnöke is saját titkos cégekkel rendelkezett Panamában. Az újságírónő cikkei nyomán az offshore-botrányba keveredett kormányfő júniusban előrehozott választásokra kényszerült, a választásokon a történtek ellenére a miniszterelnök pártja, a Máltai Munkáspárt győzött.

Angela Merkel német kancellár mások mellett szintén elítélte a merényletet, és közölte, hogy az újságírók biztonsága és szabadsága kulcsfontosságú a demokrácia működéséhez.

Kedd éjjel Adrian Delia Joseph Muscat lemondását követelte, amiért nem sikerült gondoskodnia Galizia biztonságáról. Muscat szerint az újságírónő elutasította a rendőri védelmet.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Önnek ajánljuk
Bútorová

„Elfogadhatatlan a nemi sztereotípiák használata”

Eduard Heger

Heger: a jövő héten kiderül, milyen enyhítések jöhetnek

Dunaszerdahely

Részleges iskolanyitás sok rögtönzéssel

koronavírus-vakcina

Már a 45 év felettiek is regisztrálhatnak az oltásra

Eduard Heger

Heger: pragmatikus okok miatt tárgyal a Szputnyik vakcinákról Matovič

Monacói Nagydíj

Nézők előtt rendezik a Forma-1-es Monacói Nagydíjat

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.