A templomblokád vége

Betlehem/Jeruzsálem/Róma. A betlehemi Születés templomából tegnap reggel elszállítottak 39 palesztin fegyverest. A Gázai övezetben a Hamász húsz aktivistáját vették őrizetbe csütörtök óta maguk a palesztin biztonsági szolgálatok. A dél-izraeli Beér-Seva központjában egy robbantás következtében négyen könnyebben megsebesültek.

Alapos ellenőrzések után, fémdetektoros kapun át lehetett csak elhagyni a templomotReuters-felvétel A Születés templomában 38 nappal ezelőtt barikádozták el magukat a palesztin fegyveresek. Közülük az Izrael által legveszélyesebbnek tartott tizenhármat Tel-Avivba, majd Ciprusra szállították egy brit katonai repülőgéppel. További 26 palesztin szélsőségest a palesztin fennhatóságú Gázai övezetbe vittek, izraeli kihallgatás után. Az a 84 palesztin polgári személy, akiket Izrael nem tart veszélyesnek, továbbá a külföldi békeaktivisták, szerzetesek és a templom korábbi őrei – ellenőrzés után – szabadon távozhattak a templomból, tíz külföldi békeaktivista azonban nem volt hajlandó elhagyni az épületet. A hírek szerint őket rohamsisakos izraeli rendőrök a nap folyamán eltávolították a templomból: az aktivisták magatartásukkal hátráltatták a betlehemi rendezés lezárását és az izraeli egységek kivonulását a városból.

A Hamász szélsőséges iszlám szervezet legalább húsz aktivistáját vették őrizetbe csütörtök óta a palesztin biztonsági szolgálatok. A kedd esti risón-lecijóni merénylet után – amelyben 16 izraelit ölt meg egy öngyilkos merénylő, s amelynek elkövetését a Hamász vállalta – Jasszer Arafat palesztin elnök parancsot adott biztonsági erőinek, hogy akadályozzanak meg minden, izraeli polgári személyek ellen irányuló terrorcselekményt. Tizennégy Hamász-aktivista letartóztatásáról maga Arafat számolt be még szerda este. Szigorú fellépése a Hamász ellen nyilvánvalóan azt szolgálja, hogy elejét vegye egy újabb izraeli hadműveletnek, amely ezúttal a Gázai övezet ellen irányulna, válaszul a keddi merényletre. Ennek ellenére történt újabb merénylet: a dél-izraeli Beér-Seva központjában reggel kézigránát robbant, s a merényletben izraeli közlés szerint négyen könnyebben megsebesültek. Az eset a Hapoalim Bank épületének közelében történt, a 150 ezres Beér-Seva óvárosának főutcáján, de olyan időpontban, amikor kevesen voltak az utcán.

Abu-Dzabiból származó hírek szerint izraeli katonák tegnap bántalmazták azt a 26 palesztin szélsőségest, akiket a betlehemi Születés templomának kiürítése után a Gázai övezetbe szállítottak. Az Emírségek hírügynökségének jelentése szerint a palesztin autonómia területére való megérkezésük után a palesztinok mindegyikét kórházba szállították orvosi ellenőrzésre és elsősegélynyújtásra.

A világ több vezető politikusa mellett Arafat is üdvözölte a több mint öt héten át húzódó betlehemi patthelyzet feloldását, és követelte az izraeli katonák kivonását a ciszjordániai városból. Az izraeli külügyminiszter szerint ha nem történnek meglepetések, akkor a hadsereg ki fog vonulni Betlehemből. Simon Peresz, aki négynapos látogatásra Rómába érkezett, szintén fontosnak nevezte, hogy a betlehemi válság véget ért. A Vatikán és Olaszország fontos szerepet játszott ebben. Azon 13 palesztin közül, akinek a megállapodás értelmében pénteken el kell hagyniuk a palesztin területeket, kettőt Olaszország fogad be. „Izrael szívesebben állította volna az igazságszolgáltatás elé a legveszélyesebbnek tartott 13 palesztint” – mondta, majd hozzátette: Izrael nem akarja meghódítani a Gázai övezetet, hanem a terrorizmus központjait kívánja elérni. Peresz szerint Olaszország jó házigazdája lehetne a békekonferenciának, amelyet az Izraeliek és a palesztinok béketárgyalások megindításának céljával tarthatnának meg. Ariel Saron izraeli miniszterelnök hasonló értelemben nyilatkozott. (m, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?