A tálibok kiterjesztették területeiket és befolyásukat Afganisztánban

Washington |

<p>Kiterjesztették az általuk elfoglalt&nbsp;&nbsp;területeket és egyben&nbsp;&nbsp;befolyásukat az elmúlt félév alatt Afganisztánban a kabuli kormány ellen fegyveres felkelést folytató tálibok - derült ki az amerikai szenátus afganisztáni újjáépítést felügyelő bizottságának (SIGAR) kedden közzétett jelentéséből.</p>

A dokumentumban közölt adatokból kitűnik, hogy augusztusig a 407 afganisztáni körzet 13 százaléka volt a radikális iszlamista mozgalom közvetlen ellenőrzése vagy befolyása alatt, míg februárban ez a mutató még csak 11 százalék volt. A SIGAR szerint mindez azt jelzi, hogy további 700 ezer ember él most olyan körzetekben, amelyek felett a tálibok legalább valamilyen fajta befolyással rendelkeznek.

Ugyanakkor összességében a tálibok uralta térségeket is beleszámítva a közép-ázsiai ország körzeteinek mintegy 43 százalékában folynak harcok azok ellenőrzéséért. Ez az arány 3 százalékkal növekedett az elmúlt hat hónapban.

Az adatok az egyre romló biztonsági helyzetet mutatják a konfliktus dúlta közép-ázsiai országban, ahol az Egyesült Államok több ezer katonával van jelen - mutat rá a bizottság. A jelentés hozzáteszi, hogy a tálibok térnyerése és a legutóbbi támadásaik megkérdőjelezik az afgán biztonsági erők képességét, hogy gátat szabjanak a lázadó fegyveresek tevékenységének, mióta 2014 végén a nemzetközi csapatok nagy része kivonult Afganisztánból. 

A dokumentum állítása szerint az Afganisztánban állomásozó amerikai haderő (USFOR-A) ráadásul visszatart bizonyos információkat az afgán biztonsági erőkkel kapcsolatban, a többi között veszteséglistákat, csapaterősséget, valamint a felszerelés hadrafoghatóságára és elhasználódására vonatkozó adatokat.

A SIGAR egyben a világszervezet afganisztáni kisegítő küldetésére (UNAMA) hivatkozva jelentésében kiemelte azt is, hogy 52 százalékkal ugrott meg a Washington vezette koalíció és az afgán légierő bombázásai által életüket vesztett civilek száma az idei évben a tavalyi év azonos időszakához képest.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?