A szövetségi legfelső bíróság tagját is szexuális zaklatással vádolja egy nő

Washington |

<p>Clarence Thomast, az amerikai szövetségi legfelső bíróság tagját is szexuális zaklatással vádolja egy nő.&nbsp;</p>

Clarence Thomas konzervatív főbíró, akit még Reagan elnök jelölt erre a posztra. A 41 éves Moira Smith azzal vádolta meg őt csütörtökön, hogy 1999-ben a főbíró egy gálavacsorán zaklatta őt, s a csaknem húsz évvel ezelőtti illusztris rendezvényen a főbíró állítólag többször megfogta a fenekét.

Moira Smith, aki jelenleg egy alaszkai gázipari cég alelnöke, akkor még a Truman Alapítvány ösztöndíjasa volt, és segített az alapítvány vezetőjének, Louis Blairnek egy gálavacsora megszervezésében. A vacsorát Blair Falls Churchben lévő villájában tartották, s a vendégek között politikusok és befolyásos személyiségek voltak. Smith állítása szerint Thomas főbíró akkor simogatta meg, amikor ő éppen terített, s azt is kérte tőle, hogy az asztalnál majd üljön mellé. Amikor az akkor 24 éves nő nemmel válaszolt, állítólag még egyszer megsimogatta. 

Az erről szóló emlékeit Moira Smith először körülbelül két héttel ezelőtt tette közzé a Facebook közösségi oldalon, éppen akkor, amikor nyilvánosságra került Donald Trump republikánus elnökjelölt 2005-ben nőkre tett megjegyzéseiről szóló, titokban készült videó. A bejegyzést aztán Smith eltávolította, sőt, az elmúlt napokban a Facebook-oldalát is megszüntette. Ugyanakkor egymás után adja az interjúkat a régesrégi gálavacsoráról, egyúttal elítélve Donald Trumpot is. 

"Tudjuk, hogy sok nagyhatalmú férfi kihasználja a sérülékeny nőket" - fogalmazott a 41 éves nő az őt megkereső National Law Journal című jogászlapnak, s arra a kérdésre, hogy vajon annak idején miért nem hozakodott elő a történettel, azt válaszolta, hogy annyira "sokkolta" őt, hogy nem is tudott róla beszélni. Hozzátette: igaz, a díszvacsorán közös képet készíttetett magáról és Clarence Thomas főbíróról, de ezt "ellentmondásos érzelmekkel" tette.     Louis Blair, a Truman Alapítvány akkori vezetője "sokkoló vádnak" minősítette a kijelentéseket, s a CNN televízióban megkérdőjelezte, hogy a bíró és a fiatal nő egyáltalán volt-e kettesben a szobában. 

Clarence Thomas főbíró hivatala nem kívánt reagálni a történetre. Elemzők azonban megjegyzik: főbíróválasztás előtt áll a szövetségi legfelső bíróság - amely az Egyesült Államokban az alkotmánybíróság szerepét tölti be -, és a republikánusok már megígérték, hogy ha Clinton lenne az elnök, mindenképpen megakadályozzák, hogy az Obama által jelölt, baloldaliként számon tartott Merrick Garland legyen az új főbíró.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?