A szlovák informatikai biztonsági cég szerint négy nagykövetség munkatársai után kémkedtek hackerek Minszkben

hacker k

Négy ország nagykövetségének munkatársai után kémkedtek hackerek Fehéroroszországban éveken át, az ukrajnai háború időszakában is – írta csütörtökön közzétett jelentésében az ESET szlovák informatikai biztonsági cég.

Az adatforgalom elterelésével végrehajtott adatgyűjtés két európai, egy dél-ázsiai és egy afrikai diplomata összesen 15 eszközét érinti, 2021-ben kezdődött, és jelenleg is folyamatban van – írta közleményében a jelentést összeállító Matthieu Faou.

A dokumentum szerint az eszközöket az internetkapcsolaton keresztül vették célba, valószínűleg az internetszolgáltatón keresztül. Bill Marczak, a Citizen Lab internetes jogvédő szervezet munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen támadásokat magánszemélyek csak nagyon nehezen tudják elhárítani, és az eset arra mutat rá, mennyi kiberfenyegetés leselkedik a diplomatákra.

„A nagykövetségek és külügyminisztériumok a kémprogramok kiemelt célpontjai világszerte” – magyarázta a Torontói Egyetemen működő Citizen Lab kutatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?