A szíriai kormányküldöttség elmegy a genfi béketárgyalásokra

Bejrút |

<p>A damaszkuszi kormányküldöttség szerdán érkezik meg Genfbe, hogy részt vegyen az ENSZ égisze alatt folytatott, a szíriai helyzet politikai rendezését célzó béketárgyalásokon - írta a SANA szíriai állami hírügynökség külügyi forrásokra hivatkozva kedden.</p>

A delegációt Bassár el-Dzsaafari főtárgyaló, Szíria ENSZ-hez akkreditált nagykövete fogja vezetni - tette hozzá a SANA.

A küldöttség hezitált útnak indulni a kedd délután kezdődő találkozóra, mert az ellenzék makacsul ragaszkodik Bassár el-Aszad szíriai elnök távozásához a politikai átmenet kezdetén. 

Damaszkusz nem hajlandó alkudozni Aszad jövőjéről, és inkább a terrorizmus fölött aratna végső diadalt. A szíriai kormány a fegyveres ellenzékieket is terroristáknak tartja.

Végül nemzetközi és térségbeli nyomásra a szíriai külügyminisztérium megegyezésre jutott Staffan de Misturával, az ENSZ különmegbízottjával - mondták el névtelenül nyilatkozó források. A damaszkuszi delegáció csak a pénteki ülésen vesz majd részt - tették hozzá.

"Megerősíthetem, hogy megkaptuk a szíriai kormány üzenetét, amelyben jelezte: küldöttsége holnap érkezik" - hangsúlyozta Mistura egyik tanácsadója, Michael Contet.

 A Naszr al-Haríri vezette ellenzéki delegáció már hétfő óta Genfben tartózkodik. A küldöttséget a múlt héten újabb csoportok képviselőivel egészítették ki, akiket Damaszkusz szívesebben lát a tárgyalóasztalnál. Köztük van az úgynevezett moszkvai csoport, amely eddig nem követelte Aszad lemondását. Haríri szerint az átalakítás után nem lehet több kifogása a kormánynak, és legbefolyásosabb nemzetközi patrónusának, Oroszországnak a találkozót illetően.

De Mistura a tárgyalások előtt leszögezte: egyik féltől sem fogad el feltételeket.

Az eheti lesz a szíriai béketárgyalások nyolcadik fordulója 2012 óta: az előző megbeszélések eredmény nélkül zárultak. Egyelőre nem tudni, hogy az ellenzék és a kormány képviselői szemtől szembe is tárgyalnak-e egymással - a korábbi fordulókon soha nem került sor erre, csak közvetítéssel egyeztettek. A felkelők küldöttsége már kedden megbeszéléseket folytat az ENSZ illetékeseivel, De Mistura pedig az ENSZ Biztonsági Tanácsa öt állandó tagjának képviselőivel találkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?