A szélsőségesek kivégzéssel fenyegetnek háromszáz jazidi családot

Bejrút/Bagdad |

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita terrorszervezet azzal fenyegetett meg több mint háromszáz jazidi kurd családot, hogy megölik őket, amennyiben nem térnek át a muszlim hitre - számoltak be szombaton szemtanúk és egy jazidi képviselő a Reuters hírügynökségnek.</p>

A Szíriához közeli, nyugat-iraki Kodzsa, Hatimíja és Kabosi falvakat körbevették a korábban Iraki és Levantei Iszlám Állam nevet viselő terrorcsoport fegyveresei, akik június elején villámhadjáratban elfoglalták Irak nyugati és északi területeinek jelentős részét.

Egy iraki tisztségviselő szombaton arról számolt be, hogy a szélsőségesek több száz jazidi nőt tartanak fogságban. Az Irakot rettegésben tartó szélsőségesek azután fenyegették halállal a kisebbség tagjait, hogy pénteken az Egyesült Államok a kurd autonóm terület székhelye, Erbíl közelében dróncsapásokat mért a milícia állásaira.

Az IÁ harcosai a múlt hét végén bevették az addig kurdok ellenőrizte Szindzsár városát, és emiatt mintegy kétszázezren - többségében a türkmén és jazidi kisebbség tagjai - menekültek el a közeli hegyekbe. A víz- és élelemhiány miatt a térségben szorult helyzetbe kerültek az elüldözött kisebbségi közösségek, humanitárius katasztrófa kialakulása fenyegetett.

Csütörtökre virradóra a terrorcsoport hatalmába kerítette az északi Karakost, az ország legnagyobb keresztény városát is, és emiatt szintén menekülésre kényszerültek a térségben élő keresztények. Szombaton szíriai kurd tisztségviselők közölték, hogy a kurd harcosoknak az IÁ harcosaival való összecsapások után sikerült egy Szíriába vezető, biztonságos menekülő utat nyitniuk a Szindzsár környéki hegyekben rekedt jazidiknak, akik ezrével menekültek a szomszédos országba.

Barack Obama amerikai elnök csütörtökön a dróntámadások mellett a vallási kisebbségek elleni népirtás megakadályozása érdekében humanitárius segítségnyújtást rendelt el, és így Washington segélycsomagokat indított útnak a jazidik megsegítésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?