A Springer 200 fős elbocsátást tervez a Bildnél

Berlin |

<p>Leépítésre készül a Magyarországon több lapban is érdekelt német Axel Springer kiadó a Bild című lapnál egy hozzávetőleg 20 millió euró megtakarítási program keretében.</p>

A Der Spiegel értesülése szerint 170-200 fő elbocsátására, illetve vállalaton belüli átszervezésekre kerülhet sor Európa legnagyobb példányszámú napilapjánál a digitális üzletág erősítése érdekében. A Springenél már jó ideje előnyt élvez a digitális üzletág a hagyományos nyomtatott termékekkel szemben, a fejlesztéseket erre a területre csoportosítják át. Azt is tervezik, hogy fizetős rendszert vezetnek be a Bild hírportálján (Bild.de), és vizsgálják, hogy miként lehet összevonni a nyomtatott lap berlin-brandenburgi regionális kiadását a csoport BZ című fővárosi lapjával. 

    Az Axel Springer szóvivője a Der Spiegelnek megerősítette, hogy átszervezéseket mérlegelnek, de hangsúlyozta, hogy döntéstmég nem hoztak.     A Der Spiegel beszámolója szerint a Bild évtizedeken keresztül a Springer növekedésének a motorja volt, a bevételt és a profitot tekintve egyaránt. Ugyan a tömeglap napi eladott példányszáma a kétezres évek eleje óta a 4,4 millió körüli szintről nagyjából 2,7 millióra csökkent, de a Der Spiegel szerint a bulvárlap még tavaly is csaknem 300 millió euró nyereséget termelt a kiadónak.      Európa vezető lapkiadójának márciusban közzétett eredménybeszámolója szerint rekorderedménnyel zárták a múlt évet a gyorsan növekvő digitális üzletágnak és a külföldi érdekeltségek jó eredményeinek köszönhetően, és a munkatársak még külön jutalmat is kaptak. A kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti (EBITDA) eredmény 5,8 százalékkal 628 millió euróra, az árbevétel 3,9 százalékkal 3,3 milliárd euróra nőtt. Az adózott eredmény rendkívüli tételektől megtisztítva 348 millió eurót tett ki tavaly az egy évvel korábbi 342 milliót követően. Tavaly első ízben hozott többet a digitális média a hagyományosnál.     Az Axel Springer a klasszikus lapkiadói tevékenységtől egyre inkább a digitális tartalomszolgáltatás felé fordul. Az online kiadványok tavaly már a kiadó teljes nyereségének 39 százalékát adták, míg a Németországban forgalmazott napilapok - a Bild mellett például a Die Welt és a Berliner Morgenpost - részaránya a nyereségben 41 százalékos volt.         Az arányok eltolódása mellett ugyancsak meghatározó tényező, hogy az online kiadványok közül elsősorban azok hoznak pénzt, amelynek semmi közük az újságíráshoz. Ilyen például a Stepstone.de álláshirdető és az Immonet.de ingatlanhirdető portál - emelte ki a Der Spiegel, hozzátéve, hogy az Axel Springer a lapkiadói területen erősen törekszik a költségcsökkentésre. A kezdő újságírókat már régóta csak határozott, és gyakran igen rövid időre szóló szerződéssel foglalkoztatják, és a Die Welt szerkesztőségében olyan régi, elhasznált bútorok vannak, amilyeneket már diákok lakta albérletekben sem látni - írta a hamburgi hírmagazin.      A Der Spiegel szerint az Axel Springernél elkezdett szigorú takarékoskodás néha egészen furcsa megoldásokat eredményez, a Die Weltnél például egy vezető szerkesztő azt az utasítást adta a munkatársaknak, hogy a szerkesztőségi archívum helyett használják inkább a Google-t, mert az nem kerül pénzbe.     A nyomtatott sajtó piacának visszaesése a Bildnél tervezett megszorításokról beszámoló Der Spiegelt is sújtja. A hetilap eladott példányszáma 2009 óta egymillióról 900 ezerre csökkent. Az 1100 embert foglalkoztató hamburgi kiadónál - amelyhez a hetilap mellet a Spiegel Online hírportál, a Spiegel-TV és a Manager Magazin tartozik - szintén létszám- és költségcsökkentést terveznek. Ove Saffe, a kiadó ügyvezetője a Horizont című, marketinggel és médiával foglalkozó szaklapnak tavaly novemberben azt mondta, hogy egy év múlva biztosan kevesebben dolgoznak majd a cégnél. Egyelőre annyi tudható, hogy a Spiegel-TV-nél megszüntetnek 40 állást, és várható, hogy fizetős rendszert vezetnek be a Spiegel Online-on, amely a Bild online kiadása után a legolvasottabb német hírportál.     Tavaly a német sajtó több jelentős szereplőjét elsodorta a médiapiaci válság. Csődbe jutott a dapd hírügynökség, megszűnt a Financial Times Deutschland című üzleti lap, és csődvédelmet kért a Frankfurter Rundschau című napilap, amelyet végül ugyan átvett vetélytársa, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, de a több száz fős szerkesztőségből csak alig 30 újságírót tartott meg. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?