A republikánusok hivatalosan is jóváhagyták McCain jelöltségét

<p>Az amerikai Republikánus Párt St. Paul-i konvencióján hivatalosan jóváhagyta John McCain elnökjelöltségét, helyi idő szerint csütörtök este. A küldöttek név szerint szavaztak. Előtte Sarah Palin, akit McCain a hétvégén nevezett meg alelnökjelöltjének, megtartotta első országos beszédét, amely a konvenció csúcspontja volt. Palin kijelentette: az amerikai népnek novemberben választania kell azon jelöltek között, akik a változást használják karrierjük előmozdítására, és azok között, akik a karrierjüket használják fel a változás elérésére, ilyen John McCain.</p>

Kijelentésével az alaszkai kormányzónő közvetve a demokrata elnökjelöltet, Barack Obamát támadta, aki a változás jelszavával igyekszik meghódítani a Fehér Házat.

Sarah Palin - akit a hét végén nevezett meg McCain alelnökjelöltjének - a konvención tartotta meg első országos beszédét. A pódiumra lépő kormányzónő percekig tartó taps után kezdett beszélni. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?