A nyugati-európai magyarok megsegítését kéri Budapesttől a NYEOMSZSZ

Prága |

<p>A határon túli magyarság intézményrendszerének segítését, kiépítését és fenntartását, az érdekképviseleteinek támogatását, a nyugati magyarok kettős állampolgárságának rendezését, valamint számukra a magyarországi passzív és aktív választójog biztosítását kéri a mindenkori magyar kormánytól a Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ), amely a hét végén tartotta meg rendes évi közgyűlését Prágában.</p>

A közgyűlésen által elfogadott zárónyilatkozat arra kéri a mindenkori magyar kormányt, hogy "a határon túli és nyugati magyarságot a magyar nemzet szerves, elválaszthatatlan részeként kezelje".
    Több mint tucatnyi európai állam országos magyar szervezeteit képviselő résztvevők megelégedéssel állapították meg "a NYEOMSZSZ működésének és szervezettségének további erősödését" . Ez többek között az Őrszavak internetes újság és az Európai Integrációs és Kisebbségi Ügyek Szakbizottságának létrehozásával, kisebbségügyi tanulmányutak megszervezésével, a Svájci Magyar Ház Alapítvány tagfelvételében nyilvánult meg. A "korábbi hasonló jellegű akcióknak megfelelően elismeréssel nyugtázták a szlovákiai  nyelvtörvény elleni tiltakozást is az Európai Parlamentnél" - áll a dokumentumban.
    A NYEOMSZSZ ernyőszervezetként 2001 őszén alakult meg a svédországi Stockholmban. Az alapszabályt 13 országos szervezet, köztük a Cseh- és Morvaországi Magyarok Szövetsége írta alá és fogadta el. A tagok között megtalálhatóak az angliai, ausztriai, dániai, észtországi, finnországi, hollandiai, németországi, norvégiai és svédországi országos magyar szervezetek.
    Kontinentális szövetségként a NYEOMSZSZ legfontosabb feladatának tekinti a magyar szórványok anyanyelvi oktatásának és közösségmegtartó intézményrendszerének további fejlesztését és erősítését. Ennek súlyát az újonnan nyugatra érkező magyar fiatalok és családok integrációja is növeli.
    A NYEOMSZSZ nem pártpolitikai irányultságú ernyőszervezetként nyomon követi a Kárpát-medencében, különösen az anyaországban végbemenő politikai, gazdasági és kulturális változásokat. Kötelességének tartja, hogy szavát hallassa a magyar-magyar kapcsolatokat befolyásoló és meghatározó döntéshozatalban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?