A német Luftwaffe is lecsapott az Iszlám Államra

Berlin/Incirlik |

<p>Németország első ízben bekapcsolódott az Iszlám Állam terrorszervezet elleni légi hadműveletbe Szíriában, szerdára virradóra egy Airbus légi utántöltő repülőgéppel közvetlen támogatást nyújtott a dzsihadisták állásait támadó harci gépeknek - közölte a német hadsereg egy szóvivője.</p>

Az utántöltő gép összesen öt órán át tartózkodott a levegőben. 

A berlini törvényhozás - a német kormány előterjesztése alapján - a múlt havi párizsi terrormerényletek tanulságait levonva december elején döntött arról, hogy a Bundeswehr kapcsolódjon be a nemzetközi koalíció szíriai légi hadműveletébe. 
    
Németország kezdettől fogva tagja az Iszlám Állam ellen szervezett koalíciónak, de eddig nem vett részt közvetlenül a támadásokban, hanem az észak-iraki kurd önvédelmi erők (pesmergák) kiképzésében és felfegyverzésében vállalt szerepet. 
    
Januártól a német légierő a tervek szerint hat Tornado típusú felderítőgéppel is bekapcsolódik a szíriai műveletbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?