A német kormány döntött a Bundeswehr szíriai küldetéséről

Berlin |

<p>A német kormány keddi berlini ülésén elfogadta és a törvényhozás alsóháza (Bundestag) elé terjesztette a hadsereg (Bundeswehr) szíriai küldetéséről szóló javaslatát, amely szerint Németország műholdas felderítéssel, felderítő repülőgépekkel és légi utántöltő repülőgépekkel, továbbá egy hadihajóval támogatja az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció szíriai légi műveleteit.</p>

A javaslat szerint a Bundeswehr legfeljebb 1200 katonával támogathatja a szövetséget, és egyelőre egy évig, 2016 decemberéig működik közre az Iszlám Állam szíriai állásai elleni légicsapásokban.
    
Németország eddig is tagja volt az amerikai vezetésű koalíciónak, az észak-iraki kurd önvédelmi erők (pesmergák) kiképzésében és felfegyverzésében vállalt szerepet. Részvételét francia kérésre terjeszti ki. Az ehhez szükséges felhatalmazást a Bundestag várhatóan már pénteken megadja.
    
A Bundeswehr jelenleg 16 küldetésben vesz részt. A szíriai lehet a 17., és a legnagyobb szabású misszió. A kormány 134 millió eurót irányoz elő a költségeire. 
    
Németország három területen támogatja a légicsapásokat. Műholdas felderítő kapacitásai és Tornado típusú felderítő gépei révén segédkezik a támadások előkészítésében, a célpontok felmérésében, mozgásuk feltérképezésében. A légi utántöltő repülőgépek révén logisztikai támogatást nyújt a bevetéseket végrehajtó szövetséges harci repülőgépeknek. A német haditengerészet (Deutsche Marine) egy fregattja pedig a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozó védelmét biztosítja.
    
Németország azzal is támogatja Franciaországot, hogy növeli a Maliban szolgálatot teljesítő katonák létszámát, átvállalva ezzel a nyugat-afrikai ország stabilizálására irányuló műveletben Franciaországra háruló terhek egy részét.
    
A javaslatot a külügyminisztérium és a védelmi minisztérium készítette elő. Németország "katonailag szükséges és politikailag vállalható" feladatokat végez el - mondta Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter egy keddi lapinterjúban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?